Az Olajfák hegyén


A vacsora után Krisztus és az apostolok az Olajfák hegyére mentek, hol kezdetét vette az Ő kínszenvedése. Előbb lelkileg, majd testileg szenvedett. Szenvedésében angyal erősítette meg a magára maradt Urat, mert a tanítványokat elnyomta az álom. Krisztusnak a Gecemáni kertben való imádkozása rávezet bennünket arra, hogy a kísértések és szenvedések közepette nagy és szent vigaszt nyújt nekünk az imádság, megerősítve és készségessé téve bennünket arra, hogy szembe nézzünk a szenvedéssel és a halállal. Ezt tette Krisztus is, példát mutatva nekünk.
Ugyanis amikor éjféltájt megérkezett az áruló és a főpapok által küldött felfegyverkezett katonák, Krisztus maga megy elébük és mondja: Én vagyok az, kit kerestek. Sőt, ennél is tovább lép, amikor alázattal eltűri, hogy az áruló megcsókolja, valamint engedi, hogy megkötözve elvezessék…

Ezen a napon, a Szent Eukarisztia meglapításának napján, Aranyszájú szent János így tanít bennünket:

“Mennyien mondják, hogy szeretném látni Krisztus arcát, érinteni ruháját! Íme, te látod Őt, érinted és ízleled Őt. Te szeretnéd Őt látni, Ő viszont önmagát nem csupán látni, de érinteni, ízlelni, bensődbe fogadni engedi… Nagy titok ez, mely nem ember erejéből történik. Az, Aki tette ezt akkor, azon a vacsorán, most is Ő cselekszi azt. Mi csupán a szolgák helyét foglaljuk el, de maga Krisztus az, ki megszenteli és átváltoztatja az adományokat. Ezért ne legyen itt egyetlen Júdás sem, sem egyetlen pénzimádó. Aki nem Krisztus tanítványa, az sietve távozzon, mert az asztalhoz nem közeledhetnek az ilyenek. Mert ez ugyanaz az asztal, melyet Krisztus adott azon a napon, és semmivel sem kisebb annál. Nem lehet azt mondani, hogy egyiket Krisztus, a másikat pedig ember cselekszi, ezt is, meg amazt is maga Krisztus cselekszi meg. Ez a hely ugyanaz a magaslati terem, ahol Ő volt a tanítványokkal. Innét mentek az Olajfák hegyére. Menjünk hát mi is oda, hol a nincstelenek kitárt kezei, mint az olajfa ágai, – mert Isten házában elültetett olajat árasztó fák ezek, mely olaj az öt szűzhöz hasonlóan, hasznukra lesz. Magunkhoz véve ezt az olajat, induljunk. Nem léphet itt közel egyetlen embertelen, kegyetlen és irgalmatlan sem, szóval – egyetlen tisztátalan sem”.

Explore posts in the same categories: Böjt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: