Adja Isten, hogy csodái ne szűnjenek meg az emberek életében


-Beszélgetés Szerafim igumennel-

svg31Szerafim (Fedik) igumen már tizenhárom éve szolgál papként a Csehországi és Szlovákiai Orthodox Egyházban. A cejkovi Istenszülő Születése és a kasovi Úr Színeváltozása szlovák egyházközségek elöljárója, valamint 2007 decemberétől megalapította a Szentéletű Magyar Mózes egyházközséget, a magyar anyanyelvűek számára, Zemplénben. A papi szolgálatról és a szlovákiai orthodoxok életéről beszélgettünk Szerafim atyával.

Szerafim atya, kérjük, beszéljen nekünk az egyházközségéről. Ön Szlovákia magyarlakta területén szolgál.

A hely, ahol élek és szolgálok – Kelet Szlovákia déli része, ahol többségében magyarok élnek. A falu is, ahol szolgálok, magyar falu, mivel a lakosok számának többségét magyarok alkotják. Hasonló a helyzet egész Dél Szlovákiában. Falunkban a korai időkben létezett orthodox templom, Győzedelmes Szent Györgynek volt szentelve. Erről, valamint arról, hogy a régmúltban ezen a vidéken létezett az Orthodoxia, a levéltári források beszélnek. De a régészek a mai napig nem találták még meg a templom pontos helyét, csak azt tudjuk, hogy a falu azon részében volt, ahol ma az unitus és a protestáns templom van. El kell mondanom, hogy falunk valaha megyeszékhely volt, de dicsősége elmúlt, minden megváltozott.

Már a legújabb korban, 1950 és 1968 között, újra volt itt orthodox templom, de utána megint átkerült az unitusokhoz. Azon 18 év alatt sok embert kereszteltek meg az orthodox hitben, nem csak a mi falunkban, hanem Zemplén egész vidékén. De 1968 után azokban a falvakban, ahol magyarok élnek, az istentiszteleteket csak egyházi-szláv nyelven végezték, ezért a hívek inkább mentek az unitusokhoz, a katolikusokhoz, sőt még a protestánsokhoz is, mivel nálunk nem értették az istentisztelet nyelvét. Ez a helyzet egészen a legutóbbi időkig változatlan volt, amikor 2007 decemberében Főtisztelendő György nagymihályi püspök engedélyezte a magyar nyelvű istentiszteletek végzését.

Azonban nyilvánvaló, hogy 40 év után már nem nagyon volt kinek magyarul szolgálni. Ezért most elengedhetetlen a misszió megkezdése a nép között, újra beszélni kell az Orthodoxiáról. Mai szekularizált világunkban ez nagyon nehéz feladat. Tudja, itt az Orthodoxiára sokan „idegen” vallásként tekintenek, amely hirtelen idejött. Kezdetben nem egy ember kérdezte tőlem, hogy az Orthodoxia valamilyen új szekta lenne?

Hát ilyen körülmények közepette kell munkálkodnunk, kinevelnünk az emberekben az orthodox tudatot, prédikálnunk, tanítanunk, mint az apostoli időkben. Az unitusok kezdetben azzal vádoltak minket, hogy el akarjuk csábítani a híveiket, nem fogván fel a célunkat: egyszerűen lehetőséget adni mindenkinek, aki az Orthodox Egyházban szeretne élni, hogy anyanyelvén hallgathassa az istentiszteleteket és anyanyelvén szerezhessen ismereteket az orthodox hitről és lelkiségről.

Az elmúlt másfél évben még nem sikerült jellegzetes egyházközséget létrehozni, de a Szentéletű Magyar Mózes templom nyitva áll mindenki előtt, aki érdeklődik az Orthodoxia iránt. Egyelőre egy házi kápolnával rendelkezünk abban a házban, ahol lakom. Az Úr azonban úgy rendezte el, hogy ez a kis kápolna minden, az Orthodoxia iránt érdeklődő magyar ember számára központi hellyé vált ebben a régióban. Szombatonként magyar nyelvű Szent Liturgiát végzünk, hétköznapokon pedig más szertartásokat – Könyörgő Istentiszteleteket és Akathisztoszokat – tartunk. Vasárnaponként a két másik falu templomaiban szolgálok, mivel még két egyházi-szláv istentiszteleti nyelvű szlovák egyházközség elöljárója is vagyok.

A helyiek jóindulattal viszonyulnak irántunk, segítenek felkészülni a templomünnepre, amelyre Magyarországról, Szlovákiából, Ukrajnából és Romániából is jönnek vendégek. Ez egy áldott munkálkodás. Szent Mózes tisztelete ezen a napon egybegyűjti a különféle etnikumú népeket, orthodoxokat és nem orthodoxokat is, a Liturgiát pedig szabad ég alatt tartjuk, mivel templomunk túl kicsi ahhoz, hogy a vendégek mind elférjenek benne.

Nem gondoltak még arra, hogy külön templomot építsenek?

Templomunk létrehozásának értelme az volt, hogy összegyűjtsük azokat, akik a mai korban szeretnének az Orthodox Egyházban élni, és lehetőséget adjunk nekik erre. Mai szükségleteinket teljes mértékben kielégíti a kápolna, amely csak a templomünnep idején szűk. Igen, természetesen szeretnénk valódi, nagy templomot, de ez ma még csak ábránd. Tervezzük, hogy a ház kertjében, ahol élek, egy kisebb kápolna-templomot építünk Szárovi Szent Szerafim tiszteletére. Jelenleg azon a helyen egy kereszt található. Majd meglátjuk, hogy hogyan alakulnak a dolgok. Egyelőre nincs pénzünk az építkezésre. De mi azért is hálát adunk Istennek, hogy a mostani körülmények között elkezdhettük a szolgálatot. Ez egy kis szikra, egy kis pislákoló láng, de már világít. Ha Isten is úgy akarja, akkor nagy fény tündökölhet fel belőle.

Hogyan zajlik a misszió a magyarok között? Van bennük érdeklődés az Orthodoxia iránt? Segíti-e Önt munkásságában a magyarországi orthodox egyházközségek tapasztalata és szellemi öröksége?

Bizonyára egyetért velem, ha azt mondom, hogy a misszióhoz nem elég egy ember vágya és elhatározása, hanem szükség van az anyagiak biztosítására is. Szükség van kiadványokra, járni kell a falvakat, találkozókat kell szervezni és sok minden más feladat is van. Beismerem, nagyon keveset tudunk tenni, mert nem rendelkezünk pénzeszközökkel a misszió finanszírozására. Magam igyekszem mindent megtenni, amit a lehetőségeim megengednek. A templomban található tárgyakat hosszú évek során gyűjtöttem össze, és hálát adok Istennek, hogy mindez jó ügyet szolgál.

Az itteni népben van érdeklődés az Orthodoxia iránt, de nem lehet azt mondani, hogy sokan akarnának áttérni az Orthodoxiába. Úgy gondolom, hogy már az is eredmény, hogy másfél éves tevékenységünk után az emberek már nem néznek úgy ránk, mint valami szektára. Isten segítségével továbbra is munkálkodni fogunk.

A magyarországi orthodox egyházközségek meglehetősen messze vannak tőlünk. A magyarországi atyák általában csak a templomünnepkor jönnek el hozzánk, és olyankor együtt szolgálunk, mint például tavaly, amikor főpapi Szent Liturgia volt, a kilenc szolgáló papból pedig négyen magyarországiak voltak. Voltak énekesek még a budapesti orosz templomból is.

Minden népnek meg vannak a maga sajátosságai. Az Ön meglátása szerint miben különböznek a magyarok a szlovákoktól?

– Más a nyelv, más a gondolkodásmód. De nagyon sok közös vonás is van, hiszen ez a két nép évszázadokon át élt együtt. Sok a közös hagyomány, szokás, főleg a hétköznapi élet tekintetében, például a nemzeti konyha területén, de a kultúrában is, hiszen a kölcsönhatás az irodalom területén is zajlott. Igaz, az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után sok közös szokás eltűnt. Jelenleg, amikor szokás az egyik népet szembeállítani a másikkal, a törvénytelenségekben buzgólkodók szeretnék kitörülni a népek emlékezetéből a közös hagyományokat, elszakítani az összekötő kapcsokat. Emlékszem, hogy gyermekkoromban az emberek találkoztak egymással az ünnepeken, esküvőkön, együtt énekeltek magyar és szlovák énekeket, tisztelték egymás kultúráját és hagyományait. Sajnos, e tekintetben ma sokkal rosszabb a helyzet.

A Csehországi és Szlovákiai Orthodox Egyház két népet egyesít. Ezek a népek évszázadokon át egymás mellett éltek, és bizonyára sok bennük a közös. De minden bizonnyal vannak közöttük különbségek is. Össze tudná foglalni, hogy miben különböznek a csehek és a szlovákok a mentalitásuk, kultúrájuk és hagyományaik alapján? Hogyan viszonyulnak egymáshoz? Hogyan hatott a két nép közötti viszonyra Csehszlovákia felbomlása?

– Mind a két nép kultúrája és mentalitása szláv, de helyesen mondta, hogy vannak közöttük különbségek is. Ma is észrevehető különbségek vannak a gazdaságban és a politikában, de ebben a témában nem akarok elmélyülni. Amire felhívnám a figyelmet, az a vallásosság. Korunkban Szlovákiában több a hívő ember, mint Csehországban. Ezt a tényt erősítik meg a statisztikai adatok is. De a két nép, amennyire meg tudom ítélni, jól viszonyul egymáshoz. Lehet, hogy lesznek olyanok, akik nem értenek velem egyet, hiszen az emberek és a népek közötti viszonyokról mindenkinek meg van a maga véleménye. Én személyesen igyekszem mindig és mindenkor békében élni mindenkivel. Népeink csak néhány évig éltek szétszakadva, mert most újra egyesültek az Európai Unió keretében, bár mindegyiknek saját kormánya van. Ami pedig Orthodox Egyházunkat illeti, Ön is tudja, hogy a két nép egy Egyház keretében él, közös Szent Szinódusunk van.

Kérjük, beszéljen az Orthodox Egyház mai szlovákiai helyzetéről. Úgy tudom, a szlovákok között jóval több az orthodox, mint a csehek között. Ez miért van így?

Igen ez igaz, Csehország lakossága nagyobb, de az orthodoxok főleg Szlovákiában élnek. Úgy vélem, ennek az is az oka, amiről már korábban beszéltem, vagyis hogy a cseheknek csak nagyon kis százaléka vallásos. Azt is figyelembe kell venni, hogy az orthodoxok jelentős része Szlovákia keleti területén él, az ukrán határhoz közel, e régióban pedig hagyományosan sok orthodox ukrán és ruszin lakik.

Térnek-e meg még napjainkban is szlovákok az Orthodoxiába, vagy ez a folyamat már befejeződött?

A hithez való tömeges odafordulás folyamata nálunk megszűnt, úgy gondolom, Oroszországban és Ukrajnában is. Már sok év eltelt az uralkodó rezsim megváltozása óta, és az emberek nagyjából megállapodtak, felmérték helyüket a társadalomban. De természetesen, egyedi megtérések az Orthodox Egyházba továbbra is vannak. Azok a megtérők, akik ma eljönnek az Egyházban, ezt már nem a tömeg hatására teszik, ahogy ez a rendszerváltás idején volt, hanem tudatosan, de éppen ezért válhatnak ők az Orthodoxia oszlopaivá a jövendőben.

Sajnos Oroszországban nagyon keveset tudnak a Csehszlovák Egyház újkori szellemi örökségéről. Kérjük, beszéljen erről. Vannak új szentjei Szlovákiának?

1993-ben avatták szentté Rosztiszlav morva fejedelmet (+870). Éppen az ő kérésére küldte Morvaországba III. Mihály bizánci császár Szent Kirillt és Metódot, a szlávok megvilágosítóit. De kimondottan Szlovákiában nincsenek újonnan avatott szentek. Vannak a nép által tisztelt papok, akiket igaz emberekként és hitvallókként tisztelnek, de még nem kezdődött el a kanonizációjuk folyamata.

Például tisztelik Ignatij (Csokina) igument, aki a kárpátaljai Dubovóban lett szerzetes a Keresztelő Szent János szkitiben. Pappá szentelése után a mi Helyi Egyházunkba jött, egyházközségekben szolgált, ahol sok megpróbáltatást kellett elviselnie az unitusok részéről, de nem keveset kellett tűrnie a saját híveitől sem. Számos falu megvilágosítója lett, ahol a nép az ő igehirdetésének köszönhetően tért vissza a Szent Orthodoxiába. Ezért az unitusok minden módon akadályozták, sőt megpróbálták elűzni is Szlovákiából. Kelet-szlovákiai egyházközségekben szolgált, majd nyugdíjba ment és felépített egy szerzetesi cellát egy kis kápolnával, ahol szigorú aszkéta életet élt. Ott, a keresztnél temették el 1976-ban, és a nép minden évben istentiszteletre összegyűl a sírjánál, hogy imádsággal emlékezzék meg erre a kiemelkedő misszionáriusra, lelki vezetőre, aszkétára és az Orthodoxia védelmezőjére.

Milyen orthodox szentélyek vannak Szlovákiában?

Vannak távoli egyházközségek, ahol Oroszországból, Ukrajnából, az Athosz-hegyről vagy máshonnan hozott ereklyék találhatók. Van még egy tisztelt hely, ahol Szlovákia egyetlen monostora volt, Ladomirovó – innen származott a néhai Laurus metropolita is, a Külföldi Orosz Orthodox Egyház korábbi elöljárója. Sajnos a monostor csak rövid ideig működött, csak tíz évig, utána lerombolták, és napjainkra csak a templom maradt meg, amely egyházközségi templomként működik. Itt minden évben a templom ünnepén nagyszámú zarándok gyűl össze, de a monostort ez idáig nem sikerült újraéleszteni.

Reméljük, hogy Isten irgalmából valamikor a jövőben itt is, ahol én szolgálok, létre tudunk hozni egy szkitit vagy monostort. De ez csak a távoli jövendő ábrándja, mivel a Nagymihály-Kassai Egyházmegye fennállásának 60 éve alatt én vagyok az első szerzetes, és engem is csak két hónappal ezelőtt nyírtak fel.

Véleménye szerint milyen fontos feladatok állnak az Orthodox Egyház előtt Szlovákiában?

A feladatok és a nehézségek végigkísérik egész életünket az Egyházban. Soha nem mondhatjuk azt, hogy mindent megtettünk. Amikor valamit sikerül kijavítani, újabb feladatok támadnak, amelyeket csak erőfeszítéssel, szeretettel és alázattal leszünk képesek megoldani.

Az Ön kérdésére tehát így felelhetek: a legfontosabb feladatunk, hogy jó tanúságot tegyünk a nép előtt arról, hogy napjainkban is szükséges és lehetséges Isten parancsolatai szerint élni. Ez nem csak a Szlovákiai Egyház előtt álló feladat, hanem mindnyájunké, akik tudnak az Istennel való kapcsolat fontosságáról. Szlovákiában sok új orthodox templom épült. Hirdetni kell bennünk Istent az Orthodoxia szellemében, hogy az emberek itt, ahol mindenféle vallási irányzatok jelen vannak, tudják, mi az Orthodoxia és képesek legyenek azt tisztán és sérületlenül megőrizni.

Beszéljen nekünk a hithez vezető személyes útjáról. Hogy lett Ön orthodox pap?

Az én történetem keserű. Az Orthodox Egyházban kereszteltek meg, de olyan faluban nevelkedtem, ahol nem volt jelen az Orthodoxia. Az Orthodoxiához, ahhoz a hithez vezető utam, amiben megkereszteltek, nem volt egyszerű. Szülőfalumban csak katolikus templom volt. Huszévesen  költöztem ide, ahol most szolgálok. Itt volt uniátus templom is, akkor láttam meg a különbséget. Érdekelni kezdett az istentisztelet, az éneklés, amely más volt, mint a latin rítusú katolikus templomokban. Néhány évvel később egy nagyvárosba mentem dolgozni, ahol lehetőségem volt, hogy orthodox istentiszteleteket látogassak. De, tudja, a fejemben még mindig az volt, amit a katolikus és unitus neveltetés adott.

Az 1989-es forradalom után lehetőséget kaptam, hogy jelentkezzem a szemináriumba. Magyarországra küldtek, az unitus szemináriumba, és csak ott tudatosodott bennem, hogy lényegi különbségek vannak a hitfelekezetek között. Teltek az évek, lelkemet pedig egyre jobban húzta vissza a Szentlélek ajándékának pecsétje, amit az Orthodox Egyházban nyertem el. Életemben nagyon nehéz időszak kezdődött. Végül győzött az igazság, és nagy küzdelmek után otthagytam az uniót és kérvényt adtam be az orthodox püspöknek, hogy papként szolgálhassak az Orthodox Egyházban.

Most pedig már tizenharmadik éve szolgálok papként, nemrég pedig szerzetessé nyírtak. Ami a jövőt illeti – Isten kezében vagyunk. De úgy gondolom, hogy rendben lesz, mivel érzem, hogy velünk az Isten!

Érezte-e a missziós vagy lelkipásztori szolgálat során az Úr különleges Gondviselését és szentjei segítségét?

Természetesen! A papságom elnyerésének első jele éppen az Istenszülő segítségével kapcsolatos. Hány ilyen eset volt! Mintha kiterítette volna felettem oltalmazó köntösét. Segített nekem Szentéletű Magyar Mózes is, akit már sok éve különösen tisztelek. Ezért szenteltem neki a kápolnánkat is, amely most a missziós központ temploma lett. Érzem legkedvesebb szentem, Szerafim bátyuska [Szárovi Szent Szerafim] támogatását is, akinek nevét elnyertem a szerzetességben. Az Istenszülő és a szentek mindig, minden időkben és mindenkor védelmeztek engem, és úgy gondolom, hogy bár bűnös ember vagyok, nem hagynak el a jövőben sem.

Amikor különösen nehéz időszakom volt, Szentéletű Szerafim álmomban, fehér ruhában sztarecként megjelent nékem és megvigasztalt. Úgy érzem, mintha mindig velem lett volna, amikor szükségem volt a segítségére. Meglátjuk, hogy sikerül-e neki kápolnát építenem. Nagy álmom, hogy eljuthassak Gyivejevóba, és leborulhassak a bátyuska ereklyéi előtt. Hála Istennek azért, hogy az Ő szentje mellettem áll a kísértések során és támogatását adja!

Beszéljen egy kicsit az egyházközségei híveiről is.

Három egyházközségem van. Az első – az Istenszülő Születése templom a szomszéd faluban. A második – a Színeváltozás templom, és a harmadik itt van, a Szentéletű Magyar Mózes missziós egyházközség. Gyakran hallok a hívektől történeteket a megtérésükről, amelyek felmelengetik a szívet. Itt nagyon sok minden történt. Akkoriban, amikor a hívőknek küzdeniük kellett a templomukért az unitusokkal, olyan csodák történtek, amelyek még ma is mély benyomást keltenek az itt élőkben. Egyeseket ezek az események elvezettek az Orthodox Egyház iránti tisztelethez, másokat arra késztettek, hogy áttérjenek az orthodox hitre, megint másokat pedig, hogy kitartóak maradjanak az igazságban. Adja Isten, hogy csodái ne szűnjenek meg az emberek életében.

A beszélgetést Юрий Максимов készítette a pravoslavie.ru honlap számára

Advertisements
Explore posts in the same categories: Írások

3 hozzászólás - “Adja Isten, hogy csodái ne szűnjenek meg az emberek életében”

  1. Adrianna Says:

    Jó olvasni ezt a cikket, köszönet a közzétételért.
    Meg azért is jó, mert eszembe juthat, hogy nekem is megvan a csodám – amikor sok évi csüggedtség után a “kék Hodigitriából” kiderült, hogy magyar ortodox bátyuska van ide 21 km-re a határ túloldalán, Szlovákiában…
    Bátyuska, Isten áldjon, s tartson közöttünk !

  2. -Sf- Says:

    Köszönöm szépen, így, az ónaptáros Serafim-nap alkalmából még stílusos is..)))

  3. István Says:

    Kedves Atya!
    Nem találtam a honlapján az e-mail elérhetőségét, amelyen írni tudnék Önnek. Lenne pár dolog, amelyet szívesen megírnék, de nem szeretném ezt így kommentárként valahová nyilvánosan megírni. Amennyiben lehetséges és nem terhes az Ön számára kérem a következő címre írja meg az elérhetőségét és írni fogok Önnek!
    ko.istvan@freemail.hu


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: