Hogyan lettem orthodox


Amerikai orthodox vagyok. Sokak számára, úgy Oroszországban, mint a hazámban, ez némileg különösen hangzik. De végül is ez a helyzet. De sokkal inkább különös az, hogy „tipikus amerikai” módon nevelkedtem.

Szüleim kívánsága neveltetésemet illetően az volt, hogy fiuk többre jusson az életben, mint ők a maguk idejében. Pontos tervet szőttek ennek érdekében: egyetemre fogok menni, ahol „személyre szabott” hivatásra teszek majd szert, amely végeredményben biztosítja számomra a jövőt, szerencsét és a stabil életet.

Akkor, de később is, ugyanúgy mindmáig, meg voltam győződve arról, hogy ők csak jót akartak nekem.  Az egyetem elvégzése után hozzáláttam a szakmámnak megfelelő munkát keresni – idegen nyelvek és irodalom szakon végeztem. Néhány hónap elteltével Washingtonban, a Kereskedelmi Világbankban alkalmaztak is. Olyan hely ez, mely sok amerikai ember vágya. Jól kerestem, minden költségemet megtérítették, egyszeriben öt hét szabadságra voltam jogosult – ez akkor volt, amikor a munkába álló amerikaiaknak mindössze két hét szabadság járt! Ehhez még járt az ingyenes orvosi ellátás és más anyagi előnyök. Így, 22 évesen, olyan munkához jutottam, amely egész hátralévő életemre bebiztosított. Abban az időben a baptisták közösségébe jártam el, és igazi kereszténynek tartottam magamat. A protestantizmus sokat segített nekem: olvastuk a Bibliát, és különösen nagy komolysággal foglalkoztunk az Evangéliummal. Szerettem a zenét, éneklést, és ezek az összetartozás érzését keltették bennem a többi hívővel.

A protestantizmus szelleme Amerikában és a munkahelyem, együttesen tökéletesen megfeleltek a szerencsés életről való elképzelésemnek. A lelki küzdelemről és a kereszt viseléséről szóló elmélet idegen a protestáns etika számára. Mindig azt mondták nekem: „Krisztus azt akarja, hogy boldog és sikeres légy”. Akkor mindez logikusnak tűnt: ha Krisztus valóban szeret engem, akkor természetesen azt akarja, hogy sikeres és boldog legyek. Ezzel együtt a protestánsoknál nagyon magas fokú volt az összetartozás, a közösség érzete. A velük töltött időszak a keresztényi szeretet első, noha némileg felületes, de gyermeki szemmel nézve, igazi megtapasztalását hozta számomra.

Egy éve dolgoztam már a Világbanknál, és azzal foglalkozhattam, ami mindennél jobban tetszett nekem – különböző országok, különböző nyelvű embereivel találkozhattam. Ezzel együtt, a számomra „tetszetős” életforma hamarosan véget ért.  Egy, még az egyetemi korszakomból ismert lány, Washingtonba költözött. A kereszténység mélyebb értelmét keresve, egy fiatalokból álló csoportba került, valóságos keresztények közé, akik nem tartoztak egyik denominációhoz sem, csak egyszerűen igyekeztek Istent szolgálni, embertársaikon segíteni, ezzel teljesítve Krisztus követését. A barátnőm gyakran beszélt nekem ezeknek az embereknek az életéről. Eleinte érdeklődéssel hallgattam, de egyszer csak olyan érzésem támadt, hogy elbeszéléseiben van valami, ami személyes szabadságomat fenyegeti: az, amivel ezek az emberek foglalkoztak, az lemondást követelt meg részükről, és ezért az összeegyeztethetetlen volt az én „meghitt” világképemmel.

Teljesen meg voltam elégedve saját „hitbéli sikereimmel” és hamarosan durván támadni kezdtem örömének okát. Sehogyan sem tudtam egyetérteni semmivel abból, amit elmondott nekem, és igyekeztem kétséget ébreszteni benne. Ha most visszatekintek ezekre, azt mondhatom, hogy mindezt nem rossz szándékból tettem, hanem sokkal inkább félelemből. Krisztus ekkor már kopogott szívem ajtaján, de én még nem voltam kész arra, hogy belépjek oda. Ez egy másik Krisztus volt, különbözött attól, amelyikkel én együtt felnőttem. Az Ő Keresztje oldaláról nézve, amely előttem állt, veszélyeztetve láttam az én megszokott világi komfortomat. Nagyon bosszantott ez a tapasztalat, amely felkavaróan hatott személyes boldogságomra, és minden eszközt felhasználtam arra, hogy nevetségesnek tűntessen fel a barátnőm egyszerű hitét. A legmeglepőbb ebben viszont az volt, hogy őt ez semmiképp sem keserítette el. Ő továbbra is folytatta a Krisztushoz való közeledését, amíg én a világban kerestem vigasztalódásomat. Egy belső válaszfal keletkezett közöttünk. Úgy éreztem, hogy lelkileg izolált vagyok tőle, és ezért Istent okoltam. Hiszen én is szerettem Istent. Egész életemben szerettem Őt – végül is, én ezt így gondoltam. Akkor miért is éreztem rosszul magamat? Hogy valamennyire a lelki örömök hiányát kompenzáljam, a világi örömökben kezdtem el keresni a boldogságot.  Kirohanásaim egyre argesszivebbek lettek. Korábban semmi ilyesmi nem történt meg velem, és én nem értettem, hogy miért bánok vele ilyen durván. Nem akartam, hogy bármi közöm is legyen ahhoz a keresztény csoporthoz, amely közénk állt. Valóban, a félelem kegyetlen dolgok megtételére készteti az embert.

Egyik alkalommal azt mondta a barátnőm, hogy Pensylvániába készül, meglátogatni egyik ismerősét. Amíg ő nem volt Washingtonban, velem olyan valami történt, amit sohasem fogok elfelejteni. Odahaza voltam, és úgy döntöttem, hogy olvasni fogom a Bibliát. Abban a pillanatban, amikor kezembe vettem, valamiféle teljesen váratlan és leírhatatlan érzés kerített hatalmába. Pár másodperc alatt minden félelmem, összes kételyeim és magányérzetem elszállt. Erős vágyat éreztem, hogy azokkal az emberekkel legyek együtt. Végül, három év után a Világbankban, lemondtam kényelmes életvitelemről, a világ nyújtotta örömökről és beléptem a fiatal keresztények közösségébe, ahol hét év után, bekövetkezett az Orthodoxiába való csodálatos megtérésem…

Visszaemlékezve egyetemi tanulmányaimra, akaratlanul is, egy számomra feledhetetlen nő személyisége áll előttem példaképül – Viera Grigorievna Uszenko –, ő volt az orosz nyelv professzora. Mintha csak tegnap lett volna, világosan látom, amit az előadás után félrehív engem, és azt mondja: „Nálunk itt minden vasárnap van Orthodox Istentisztelet. El kellene jönnöd. A szolgálat egyszerűen gyönyörű. Három órán keresztül ott állunk!”. Már csak a puszta gondolatától is annak, hogy három órán át állni kell a szolgálaton, elzsibbadtak a lábaim. Ezért és akkor nem is mentem el a templomba. Azt gondolom, hogy még nem voltam kész. Noha akkor még nem tudatosult bennem, de a jövő útja számomra akkor feltárult…

Mindazáltal, nem a hazámban, Amerikában lettem orthodox, de Hollandiában, ahol 12 évig éltem. Hogy valamelyest létezni tudjak, Amszterdamban, egy nagy nemzetközi kiadónál, szedőnek szegődtem. Megkezdtem tanulni a holland nyelvet, és három év múlva előléptettek, a kiadó igazgatója mellett fordító lettem. Ismét komfortosra fordult az életem. Hollandia – a világ országai közül az egyik legkényelmesebb hely, ahol élni lehet. Az a fajta szegénység, ami más országokban megvan, ott gyakorlatilag ismeretlen, és az anyagi jólét gyakran a mesébe illőhöz hasonló. Egyik alkalommal, Amerikából, egy szerzetespaptól kaptam levelet. Valahol hallotta, hogy tudok oroszul, és azt kérdezte tőlem, nem tudnék-e néhány komoly orthodox szöveg angolra való fordításával foglalkozni. Elcsodálkoztam ezen, hiszen gyakorlatilag semmit sem tudtam az Orthodoxiáról, viszont örültem a lehetőségnek, hogy újra foglalkozhatok az orosz nyelvvel, elfogadtam a felkérést. Néhány könyvet küldtek el nekem – az optyinai öregről, a Gecemáni Skiti öregének, Józsefnek az életrajzát és Teofán érsek teológiai írásait, aki a cári család lelki vezetője volt.

Mivel napközben a kiadónál fordítottam, az orosz fordítással csak esetenként tudtam néhány órát foglalkozni. Ezzel együtt, noha lassankint, de valósággal, egy új világ tárult fel előttem. Elkeseredve a szükséges egyházi kifejezések nem ismerete végett, igyekeztem felvenni a kapcsolatot a Hollandiában lévő orthodox egyházakkal. De ellátogattam Franciaországba, az orosz monostorokba és templomokaba is, és a lehetőségekhez mérten, igyekeztem mennél több orthodox szót és kifejezést elsajátítani.

Kevesével változni kezdett a szívem, és nem sokkal később, megkeresztelkedtem az Orthodox Egyházban. Így végül, megtaláltam azt, ami után oly sokáig vágyódott a lelkem. Egyszeriben a kétezer éves, sértetlenül fennálló, keresztény hagyománnyal egyesülve találtam magamat. Még ma is hihetetlenül hat rám, hogy mindez velem megtörtént. Azonban, amint azt mondani szokás, nincsenek csodák! A protestantizmus, mintegy út volt számomra az igaz hithez, mert nevezetesen rajta keresztül jutottam el az Orthodoxiához.

Hamarosan, az én „kényelmes” életem ismét elviselhetetlen lett számomra. Tudtam, hogy egy határozott lépésre van szükségem ahhoz, hogy megőrizzem a megtalált belső gazdagságot. Nagyjából három évvel megkeresztelkedésem után, valósággal sokkoltam munkaadómat azzal a bejelentésemmel, hogy a 12 éve betöltött állásomat feladni készülök. Mégpedig azért, hogy visszatérjek Amerikába, hogy ott Észak-Karolina hegyei között, egy orosz monostorban, szerzetesként éljek – villany, víz, és telefon nélkül. A holland főnököm azt gondolta, hogy teljesen elvesztettem az eszemet. Viszont az az idő, amit a monostorban töltöttem, a legcsodálatosabb volt az életemben.

Félévig éltem a monostorban, amikor az igumen atya megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem egy amerikai orthodoxokból álló csoport élére állnom, hogy Oroszországban megnyissunk egy kisebb képviseletet, azzal a céllal, hogy orthodox irodalmat adjunk ki, segítve ezzel azokat az orosz embereket, akik többet szeretnének megtudni orthodox gyökereikről. Így kerültem Oroszországba. Mindez 1992-ben történt.

És ha ma életkörülményeim a messzemenőkig különböznek is attól, amihez Nyugaton voltam szokva, én mégis sokkal boldogabb vagyok most, mint akkor, amikor a kor minden kényelme körülvett. És pedig azért, mert a szenvedés és az önlemondás a kereszténységben jelen van, és szüntelenül Krisztus szavaira hívják fel figyelmünket,  hogy az Ő Királysága nem e világból való.

zavet.ru

Explore posts in the same categories: Lelkiség

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: