Elfogultság nélkül


Ha elfogultság nélkül tekintünk a jelenlegi vallásos életre, akkor meglátjuk, hogy egyre nagyobb teret hódít a sivárság, hogy hogyan tűnnek el a lelkiség utolsó oázisai, hogyan válik a világ egy hatalmas, élettelen sivataggá. Ki a felelős mindezért? Mi lehet ennek az oka? A vétkes – mint egy láthatatlan, sokarcú, megfoghatatlan.

Rengeteg ok sorolható fel, de álljunk meg most mindössze egy mellett a sok közül – a lakásunkba, házainkba, testünkbe és vérünkbe befészkelő televízió mellett.

Régen a család központi helye a tűzhely – kandalló volt. Később az asztal lett a központi hely, amely körül a család a napi fáradalmak után összegyűlt. Nem csak ettek az asztalnál, de a Szentírást is itt olvasták. Ezek helyét a maga jelentőségénél fogva, elfoglalta a televízió. Azonban ez már nem egyesíti, de ellenkezőleg, megosztja a családtagokat. Mindenkit elvarázsol a képernyő. Az emberek közötti kapcsolat elmarad. Gyakran foglalja el a szobában a televízió azt a helyet, ahol az ikonokkal díszített szent saroknak kellene lennie.

A televízió betörve az életünkbe, mintegy megfosztott bennünket otthonainktól, átváltoztatva azokat színháztermekké, és mint a nézőtéren úgy üldögélnek órákon át az emberek. Az előadás szünet nélkül zajlik, anélkül, hogy megválaszthatnánk a jeleneteket, az információ pedig szakadatlanul, ellenőrizhetetlen folyamként, özönlik a képernyőről. Az ember, aki a televízió, esetleg számítógép rabjává lett, szinte ezt észre sem veszi. A készülék elromlása gyakran pedig sokkal érzékenyebben érinti az embert, mint közeli hozzátartozónk, embertársunk esetleges betegsége.

Ne engedj bárkit a házadba – olvashatjuk. A televízió egyszeriben betörte otthonaik ajtaját, és ezáltal különféle emberek tömege jön-megy lakásunkban, mindenféle kitalált bolygókról, amit csak az ember fantáziája el tud képzelni. Szégyenérzet és megkérdezés nélkül törnek be otthonainkba anélkül, hogy megkérdeznék, vagy érdekelné őket, hogy ki itt a vendég és ki a házigazda. Rablók, gengszterek, olyan emberek vannak jelen lakásunkban, akikhez nem szeretnénk, hogy közünk legyen. A televízió által átjáróház lett otthonunkból, és sok út kereszteződése.

Nem beszélve arról, hogy ez az állapot mennyire elgyengíti az ember intellektualitását. Az ember elméje minduntalan arra összpontosul, az atlétához hasonlóan, hogy legyőzze az előtte álló akadályokat. A televízió rafinált módon, könnyen emészthető, bőséges ételt kínál, amelytől azonban az elme elgyengül, és képtelenné lesz az önálló gondolkodásra. Mint ahogyan a fizikai tevékenységet nem folytató, bőségesen táplált test elzsírosodik, lomhul és öregszik.

A televízió ugyanazt az eledelt kínálja az emberek millióinak. Ezért ők hasonlítanak is egymásra, de nem a lelki szeretet egységében, de az egyformaság egységében lesznek hasonlóak- fokozatosan elveszítik az egymás iránti érdeklődésüket.

A szentatyák tanítása szerint, minden ember – egy kis világ. Minden ember egy megismételhetetlen egyéniség. A televízió pedig személytelenné teszi az embert, hipnotizálja azt. Az erőszak és a szenvedély képeinek látható és hallható áradata, átformálja az ember szellemiségét, a felismerés eltompul, és az ember, elfogadva a televízió ráhatásait, annak médiumává válik. Egyetlen óra leforgása alatt az ember annyi információ birtokába jut, mint korábban talán egy hónap alatt sem. Az idegrendszer ennek következtében felőrlődik, és amikor már nem bírja elviselni a feszültséget, mint egy önvédelmi tettként „betegállományba” vonul: mert az ember szellemi lehetőségei nem határtalanok. A képernyő előtt az emberek nyersekké válnak. Különösen a gyerekekre hat kártékonyan, amikor a szüleikkel együtt néznek olyan műsorokat, melyek nem nekik valók. De mivel ebben az esetben hosszú órákra el kellene távolítani a gyerekeket maguk mellől, ezért úgy tesznek, mintha észre sem vennék, hogy a hátuk mögött a gyerekek leselkedtek. Veszélyes ez annál is inkább, mivel a gyerekek a felnőtteknél is kevésbé tudják irányítani érzelmeiket. De a televízió elválasztja egymástól az egyébként egy fedél alatt, egy családban élő embereket. Közös életük pedig a képernyő felvillanásaiban, egy árnyéklétté alakul át. Törvénytelenül belenyúlt a televízió az ember lelki életébe is, és minduntalan az ellenkezőjét sugallja.

Manapság gyakran mondják, hogy a televízió a vallásosság felvilágosító forrása is lehet. De hogyan, ha az éppen a vallás szívét igyekszik elpusztítani – az imádságot, a léleknek az Istennel való misztikus beszélgetését. Az erőszak képeinek árjával terhelt, „megölt” lélek képtelen az imára összpontosítani, mivel az ima szavait a lélek számára idegen – a szenvedélyek képzelgéseinek rétege vonja be.  Az ima, a lelki élet központja. Az ember pedig épp ebből a megingathatatlan központból veti ki saját lelkét, amihez nem fér a kalandozó képzelőerő körforgása.

Figyeljük csak meg a figyelmüket a képernyőre összpontosító embereket – mi váltja ki az ő legnagyobb érdeklődésüket? A moralizálás, vagy a gonosztevők és az erőszak? Ha a virágok magvait a gyom magvaival együtt vetjük el a földbe, biztosak lehetünk abban, hogy a gyom elöli a virágot. A televízió előtt nevelkedett ember lelkisége sérült.

Az ördög azt mondta: “Én Isten vagyok!”

Ádám azt mondta: „Isten nélkül Isten akarok lenni!”

A művész azt mondja: „Magamon keresztül meg akarom mutatni a világnak a Megváltó Krisztust” – vagyis, meg van róla győződve, hogy képes úgy gondolkodni, mint Krisztus, szeretni az embereket, mint maga Krisztus, úgy létezni, mint Krisztus. Ez a messzemenőkig veszélyesebb Istenkáromlás, mint a letűnt egyházellenes propaganda. A Szentség nem változhat át színházi előadássá, mert akkor az Úr ábrázata egyesül a színész ábrázatával! A színház pedig hazudik és hazudni tanít.

Van egy olyan közmondás: amit nem tud megtenni az ördög, azt megteszi az asszony. Lehet ezt másképpen is mondani: amire nem képes a vallásellenes propaganda, azt megteszik a vallásos témájú videofilmek – besározni a Megváltó Krisztus képét!

A televízió olyan ellenség, amellyel nem lehet alkudozni – agressziója nem ismer sem mértéket, sem pedig határt. Ha a Szahara pusztasága évente öt kilométerrel növekszik, akkor a televízió győzelmi menetben halad az egész világon, kiszárítva az élő életet termő utolsó forrásait, beszennyezve, eltiporva a lelkiség utolsó oázisait.

Az emberiség eljutott oda, hogy nincs szüksége személyesen meglátogatnia barátait, elmenni egy konferenciára, iskolába, hivatalba, dolgait intézni, mert mindezt megteheti saját otthonában maradva, egy ún. televíziós rendszeren keresztül. Egyedül találja magát az ember a világban, mint a pusztaságban: holtan és hidegen mindennel szemben, és idegennek mindenki számára.

Explore posts in the same categories: Írások

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: