december 2009 havi archívum

Az esztendő koszorúja

2009/12/31

Minden esztendőben, amikor elérkezünk annak végéhez, mérlegeljük annak sikereit és kudarcait. Ilyenkor vegyes érzelmekkel lát hozzá az ember, amennyiben becsülettel akarja felmérni erőviszonyait.

Hogy legyen mitől elrugaszkodnunk az újesztendő küszöbén, az Egyház ünnepet rendel számunkra. Példaképet mutat, melyben a minta a legfőbb tekintély áll, maga Krisztus. Ezen a napon ugyanis (január 1.), arról emlékezünk meg, hogy a nyolcnapos gyermeket elhozzák a templomba, hogy a törvény rendje szerint körülmetéljék.

Mondhatnánk, hogy egy régi törvény rendelkezéséről van szó, amit abban az időben be kellett, hogy tartsanak. Minden bizonnyal, ez így van. Van azonban ennek a ma embere számára is egy nagyon mély lelki üzenete. Ugyanis azzal, hogy Krisztus, mint testté lett Isten, alá vetette magát az emberek számára rendelt törvénynek, utat mutat számunkra is vele, hogy nekünk is ezt kell tennünk. Noha, nem a testi körülmetélésről van szó, ezt jól tudjuk, de a lelkünk, szívünk, érzékeink oly mértékű eszmei körülmetéléséről, hogy az újesztendőben is méltók lehessünk kereszténynek neveztetni.

A feladat nem is olyan könnyű, mint az első ránézésre látszik. Sokan mondják, hogy továbbra is eljárok majd templomba, imádkozok, és élem a magam megszokott mindennapjait. Krisztus körülmetélése éppen ebből a kitaposott és sokszor téves mókuskerékből akar bennünket kizökkenteni.

Itt, az esztendő küszöbén, arra hívja fel a figyelmünket, hogy bizony van még mit tennünk az élet minden terén, ha komolyan vesszük Isten üzenetét, amikor Izajás próféta szavaival hírül adta számunkra karácsony éjjelén, hogy: Velünk az Isten!

Ha azt szeretnénk, hogy ebben az esztendőben is velünk legyen, körül kell, hogy metéljük lelkileg magunkat, hogy minden szennytől, rossztól, ellenségeskedéstől, és mindattól, ami elválaszthat bennünket Istentől, megszabaduljunk. Adja Isten, hogy legyen erőnk ezt megtenni, hogy a következő év végén ne kelljen sem tehetetlenül sajnálkoznunk, sem pedig szégyenkeznünk amiatt, hogy lelki érzéketlenségünk miatt nem tudtunk közelebb kerülni Istenhez.

Boldogságom, Krisztus feltámadt!

2009/12/29

Ezekkel a szavakkal fogadta a hozzá érkezőket Szent Szerafim. Immár 178 éve annak, hogy már nem szólítja meg kedves szavaival a szárovi monostorba érkező zarándokokat.

Szent Mózes hajlékában liturgikus ünnepléssel emlékezünk erről az évfordulóról. Január elsején, az előesti zsolozsmát végezzük, majd magán az ünnepen pedig liturgiát szolgálunk. Minden kedves Szerafim tisztelőt szeretettel várunk erre a közös liturgikus ünneplésre.

Január 1. – vecsernye – 17.00

Január 2. – szent liturgia – 08.00

Krisztus születésének ünnepe

2009/12/23

Krisztus születésének ünnepén töltse el lelkünket az a mennyei béke, amelynek hiányától annyira szenved a világ. Engedjük meg, hogy bennünk találja meg  a betlehemi jászlat, és a mennyből alászálló kegyelem révén magunk is eljuthatunk egykor oda, honnét maga Krisztus szállt alá.

román gyereket karácsony éneke:

A Szentlélek ajándékának pecsétje

2009/12/19

Ma, a szent liturgia keretén belül, a szent Kenetben (Bérmálás) részesült Viktor testvérünk, aki ezzel az orthodox Egyház tagja lett.

Kérjük a mindenség Urát, hogy ajándékozza meg őt bőséges kegyelmével az üdvösségre vezető úton.


még több kép

Szerafim bátyuska harca a kísértések ellen

2009/12/16

Amikor a gonosz, az emberi nem ellensége látta Szerafim lelki küzdelmeit, a kísértések különféle csapdáival harcolt ellene. Válogatott módon ijesztgette a bátyuskát: volt rá eset, amikor kintről hatalmas oroszlánordítást lehetett hallani, máskor felbőszült emberek tömegének fenyegető hangját vélte hallani, akik dörömböltek cellája ajtaján és ezen kívül sok más elrettentő dologgal igyekezett a gonosz háborgatni Szerafim bátyuska testi és lelki nyugalmát. Amikor imádkozott, főleg az éjjeli virrasztások alkalmával, olyan hangokat hallatott a gonosz, mintha a celláját rombolnák le, és minden oldalról vad állatok tömege támadna rá. Máskor pedig tátongó sírokat látott, melyekből kijöttek a halottak.

Egyszer egy látogató megkérdezte tőle:

Atya, láttál már tisztátalan lelkeket?

A bátyuska mosolyogva válaszolt:

Taszítóak. Ahogy lehetetlen az, hogy a bűnös ember meglássa az angyali fényt, oly annyira elrettentő látni a démonokat, mert undorítóak.

Sokszor kellett Szerafim bátyuskának szörnyű látomásokat és kísértéseket elszenvednie, testi gyötrelmek kíséretében. Szívében szüntelen imádságával győzte le ezeket, valamint Krisztus tiszteletreméltó, és életadó Keresztjének erejével verte őket vissza. Nem egyszer tette próbára a bátyuskát a dicsvágy szelleme, ugyanis sokszor választották különböző monostorok elöljárójává. Ezekben az esetekben, mindig határozottan és mélységes alázattal utasította vissza ezeket a felkéréseket. Tette ezt azért, mert szerzetesi élete során mindig az igazi aszkézisre törekedett, és úgy a saját, mint a környezetében élők lelki üdvén fáradozott.

Mama – mondta ki az első szót a 27 éves fiú

2009/12/15

Mindez két évvel ezelőtt történt. A rendőrök éjjel háromkor eszméletlen állapotban találták Andrejt a szomszéd udvarban, a földön feküdve. A kabát, melyet a szeptemberi estén magával vitt, nyomtalanul eltűnt. Vérnyomokat nem találtak rajta, ezért a rendőrök részegnek vélték, és bevitték.

Megfigyelték, hogy a „fogva tartott” nem mozdul és alkohol sem árad belőle, ezért hívták a mentőket. Andrej édesanyja egész éjjel nem aludt. Reggel aztán heves telefonálásba kezdett a baráti körben, kórházakban és hullaházakban érdeklődött. Majd végül megtalálta az egyik korházban. A diagnózis sokrétű és súlyos volt – Andrej állapota az élettel összeegyeztethetetlen, mondta az orvos. Nyolc órán át műtötték, és az altatásból nem ébredt fel. Ha életben is marad, mindössze csak egy élőlény lesz belőle, mondta a mikrosebész. Ennek ellenére, Andrej mamája felvette a harcot fia életéért. Nem engedte, hogy kikapcsolják a lélegeztető gépet, annak ellenére, hogy másfél hónapig a 27 éves férfi kómában feküdt.

Közel nyolc hónapig volt korházban, amikor mozdulatlanul, némán hazaadták. Ekkor epilepsziás rohamai kezdődtek. Műtétre volt szükség, amely 72 ezer rubelbe került. Ekkor Andrej mamája kölcsönzésbe kezdett az ismerősök körében. A szociális bizottság 12 ezer rubellel segítette – de ahhoz, hogy ezt a segélyt felvehessék, orvosi szakvéleményre volt szükség, hogy Andrej számára van remény. A komisszió viszont csak hónapok múltán ült össze. Mindehhez Andrej elveszítette a nyelő reflexét is, ezért szondán keresztül kellett táplálni. A gondoskodásban az anyának nem volt kire támaszkodnia. Andrej felesége, noha egy ideig járt is be a korházba, de később elvált tőle.

Az anyja foglalkozott vele. Tornásztatta, masszírozta, etette, törte a gyógyszert, hogy a szondán át be tudja neki adni, naponta kivitte az udvarra levegőzni, sétálni – ez az utóbbi nem is volt olyan könnyű, mivel Andrej 186 cm magas és 100 kg körüli férfi volt. Szerencsére az emberek az ilyen esetekben mindig készségesek voltak, amikor a lépcsőkön, vagy a liftbe kellett besegíteni Andrejt. Majd elkészült a speciális rámpa is. Micsoda boldogság töltötte el Andrej édesanyját akkor, amikor a hosszú keserves időszak után hallotta fiától az első önálló szót „mama”.

Az elmúlt két év leforgása alatt a lehetetlen vállalta fel ez az asszony – mondja a szociális munkás. Bár a jobb oldala béna, de tud ülni, állni, és anyja segítségével a lakásban járkálni. Bal kezében a kanalat is igyekszik megtartani. Tagolva bár, de képes minden szót megismételni, amelyet neki mondanak. Történik ez annak ellenére, hogy a logopédus azt mondta, hogy sohasem lesz képes újra beszélni, valamint a neurológusok, hogy többé nem fog tudni lábra állni. Ha valamire szüksége van, felemeli a kézét, az utcán megismeri barátait. Megért mindet, ha beszélnek hozzá. Fejével int, ha nem értette meg pontosan. Élénken és megfelelően reagál arra, amit a tv-ben lát. Egy neurológus professzor beismerte, hogy a 20 éves praxisa alatt ez volt a második ilyen eset. A további gyógyuláshoz még nagyon sok kezelésre van azonban szükség. Az orvosok bizakodóan tekintenek a jövőt illetően, mivel Andrej még fiatal. A speciális gyógykezelés azonban 450 ezer rubelbe kerülne, és ezt Andrej édesanyja, aki maga is leszázalékolt nyugdíjas, nem képes előteremteni. A Moszkvai Patriarchátus szociális osztálya annyiban tudott segíteni, hogy egy többfunkciós ágyat vásárolt Andrej számára, amiért az édesanyja nagyon hálás. E nélkül nagyon nehéz lenne a rehabilitációt folytatni.

Az Úrral minden könnyű

2009/12/14

Beszélgetés JÁNOS igumennel (Grúzia)

János atya, hogyan kezdődött az ön egyházi élete?

Az még az Optyina pusztaságban kezdődött. Egyik barátom, György, meghívott engem oda az optyinai szentek ünnepére. Akkor még az én életem nagyon messze volt az Egyházhól. Ellenben a barátom, Illés atya lelki gyermeke volt. Ekkor történt az, hogy először életemben gyóntam Illés atyánál. Ettől a naptól kezdve viszont már szinte minden szombaton és vasárnap elmentem ebbe a monostorba. De Moszkvában is jártam templomba. Nem messze laktam a Találkozás monostortól, ezért leggyakrabban ide jártam, mint a többibe.

Hogyan érett meg önben az elhatározás, hogy szerzetessé nyíratja magát?

Tudja, ha én ezt el tudom mondani, akkor maga is szerzetessé lesz. Ne gondolja, hogy ez valamiféle titok, amelyet rejtegetni akarok. Nem, csak egyszerűen nagyon bonyolult – lehetetlen – feltárni azt lelki állapotot, amely pillanatban az egyszer s mindenkorra el akarja hagyni a világot.

A lelki atyák közül ki volt az, aki a legjobban hatott önre, hogy ezt az utat válassza?

Illés atya, az optyina és a barlang-monostor atyái, a jelenkori szerzetesek.

Hogyan viszonyultak a rokonok és a barátok eme elhatározásához?

A rokonok nagyon sokáig semmit sem tudtak döntésemről. Amikor pedig megtudták, elcsodálkoztak, de voltak olyanok is, akik minden igyekezetükkel azon voltak, hogy lebeszéljenek róla.

Illés atya a szerzetességre az áldást szülőföldjére, Grúziába adta önnek, miért?

Ezt csak maga Illés atya tudja. Gondoltam, hogy majd valamelyik orosz monostorba küld majd engem. Beszélt nekem az Áthosz-hegyi grúz monostorról is. Történetesen 2000 Nagyböjtjén tártam fel előtte elhatározásomat, de Illés atya azt mondta, hogy majd Húsvét után jöjjek el hozzá. Amikor eljöttem, áldását adva, Grúziába küldött.

Ott egy még a VI. században alapított monostorba kerültem, ahová Őszentsége Illés, grúz patriarcha küldött. Ezt megelőzően több orosz monostorban is laktam. Ezek a bár rövid időszakok, nagy hatással voltak rám elhatározásomban. Nagyon hálás vagyok a Találkozás monostor igumenjének, Tichon atyának, aki nagy támaszom volt ezen az úton. Az ő tevékenysége számomra a – szeretetben való fáradozás a testvérek és az Egyház ügyéért. Sokféle szolgálaton át vezetet utam: dolgoztam a liszt raktárban, szolgáltam a monostor udvarán, fát készítettem a konyhára. Ugyanúgy, itt is, Grúziában több mindennel kellett foglalkoznom, de nagyrészt, mint felolvasó szolgáltam. Aztán a főzésnél, edények mosogatásánál, majd amint mindenki más, a saját cellámba fát készítettem.

Egy ideig a Garadzsei-Dávid lavrában is élt. Milyen emlékek maradtak meg erről az időszakról?

Egyszerűen azt tudom mondani: ez az a monostor, ahová mindig vágyakozik az ember még egyszer elmenni. Ez a monostor egy pusztaság. A lavrában van az egyetlen ivóvízforrás – egy barlang, ahová cseppenként gyűlik össze a víz – ezért nevezik „tiszteletreméltó Dávid könnyeinek”. Évente száz liter víz gyűlik itt össze. Kizárólag étkezési célokra használják. Minden másra esővizet, vagy más helyről ide szállított vizet használnak.

A legfontosabb, ami eme hajlékhoz vonzza az embert: aki a szerzetesi életet óhajtja, és először jön ide, olyan érzése lesz, hogy ez az, amit keres. Magam részéről azt mondhatom: ezen a magasztos helyen összpontosul az édes szerzetesi élet.

Jelenleg a monostor felújítás alatt áll. Lehet tudni, mikor és ki alapította?

Eredetileg ez egy vár volt, majd később lett monostorrá a 16-17. században, de hogy ki alapította, nem tudni. A mennybemenetel bazilika már teljességgel fel van újítva. Ez a monostor főtemploma. A Keresztelő Szent János templomát azonban le kellett bontani, mert félő volt, hogy rádől a Feltámadás templomára, melyben az oltár a 8. századból származik, és már fel van újítva. Öt méterre ettől a templomtól áll az Istenszülő Születésének temploma a harangtoronnyal. De az erődítményen túl is vannak templomok: a Szent György templom a férfi és a női monostor között áll, a Péter és Pál templom pedig a női monostor előtt. A női monostorban pedig az Elszenderedés bazilika áll, melynek alapítását a 9-11. századra datálják.

Az elmúlt években a mindennapi élet feltételeit igyekeztünk biztosítani. A legfontosabb talán az volt, hogy bevezettük a vizet.

Hány lakója van jelenleg a monostornak?

A férfi monostorban  kilencen vagyunk. A nőiben, amelyet 2006 decemberében nyitottunk meg, pedig összesen heten.

A szerzetesi élet milyen formáit gyakorolják itten?

Van közös, monostori élet, de vannak olyanok is, akik magányban élnek, és csak vasárnap és ünnepnapokon jönnek be a monostorba. Mindenki a kapott kegyelem szerint.

Ön szerint, miben rejlik a szerzetesi élet lényege?

Nehéz kérdés, nagyon individuális. Önmagában a szó, hogy „szerzetes”, „elkülönültet” jelent. Ez az elkülönülés a lélek üdvösségére szolgál. A szerzetesség a világi élettől való elkülönülést jelenti. Sokak számára elképzelhetetlen, elviselhetetlen terhet jelent a lelki üdvösség tekintetében. Igen, a szerzetesség az – teher, de könnyű teher akkor, ha téged az Úr ennek viselésére hívott el.  Hogyan is lehetne nehéz, ha maga az Úr parancsolja, hogy adjuk oda Neki szívünket, és ez által megtaláljuk a lelki békét? Arra törekszünk, hogy teljességgel Isten akaratának vessük magunkat alá – íme, ez a szerzetesi élet lényege.

És az elöljáró iránti engedelmesség – szintén könnyű teher?

Nem tudom megmondani, mert nem én vezetem a testvéreket, de az Úr. Neki vetem alá akaratomat. Ha az ember panaszkodni kezd, hogy milyen nehéz neki, az azt jelenti, hogy önmagában bízik, ezért mindig és mindenben az Úrban kell bizakodnunk. Ettől pedig összehasonlíthatatlanul könnyebb lesz minden. Az Úrral minden könnyű!

pravoslavie.ru