november 2009 havi archívum

Ha lelki vezető lennék

2009/11/28

Ha lelki vezető lennék, azt mondanám a szerzetesi életet keresőnek:

Lépj be egy egyszerű szolgálatba anélkül, hogy ott valamit alkotnod kellene, például egy bankfiók ablakához.

Dolgozz, imádkozz, és törekedj megtalálni a belső nyugalmat, ne bosszankodj, „ne keresd a magad igazát“ – jogaidat és hasonlókat. Fogadj el mindenkit, munkatársaidat, ügyfeleidet, úgy, mint akik hozzád küldettek, és imádkozz értük.

Az itt kapott anyagi javakon egy egyszerű lakást bérelj csak, és közönséges ételekkel táplálkozz – juttass a pénzedből a szegényeknek is, de személyesen a tényleg rászorulóknak adj, ne pedig „segélyszervezeteknek”.

Mindig ugyan abba a templomba járj, és igyekezz ott reálisan segíteni, nem nagy beszélgetések formájában a lelki életről, ikonokról, nem „tanító” jelleggel, de „egy darab ronggyal a kezedben”. Tartsd magad ehhez a szolgálathoz, élj együtt a templommal, teljes engedelmességben az elöljáró iránt.

Szolgálatodban ne törtes az előbbre jutásban, és ne szomorkodj a felett, hogy „nem élnek adottságaiddal”, segíts ott, ahol arra szükség van, és ne ott, ahol te gondolod, hogy szükség van rád.

Olvass és tanulj erődhöz mérten – de ne csak „lelki olvasmányokkal” foglalkozz, hanem mással is.

Ha barátaid, ismerőseid vendégségbe hívnak, azért, mert közel állnak hozzád, menj el, de ne gyakran. Sehol se maradj másfél, két óránál tovább. Ezen az időn túl a hangulat már nagyon bizalmas –ártalmas.

Öltözködj úgy, mint bárki más, de öltözeted legyen szolid. A „lelki élet” minden „látható” jeleitől mentes legyen öltözeted.

Légy mindig egyszerű, ragyogó, és vidám. Ne szomorkodj. A nagy „lelki beszélgetések elől” menekülj, mint a tűz elől. Ugyanúgy a felesleges, hitbéli és egyházra vonatkozó locsogástól is. Ha így cselekszel, minden hasznodra válik majd.

Ne keress magadnak „különleges lelki vetőt”. Ha szükség lesz rá, akkor majd az arra alkalmas időben Isten küld számodra.

Ilyen formán dolgozz és szolgálj legalább tíz évet, semmiképp sem kevesebbet, és kérdezd meg Istent, hogy folytatnod kell-e ezt az életformát, vagy pedig, van-e szükség változtatni rajta. És várj a válaszra: mert meg fog érkezni – ennek jele pedig az „öröm és a béke lesz a Szentlélekben”.

Прот. А. Шмеман «Дневники. 1973–1983

Reklámok

A hazugság terhe

2009/11/27

Semmi sem szörnyűbb a hazugságnál, semmi sem nagyobb teher, mint a hamis tanúskodás – de azonban csak a vádaskodóra vonatkozóan, nem pedig a pletykát elszenvedőre való tekintettel, mert ezek gyakran ettől még tökéletesebbé lesznek, és pletykák elviseléséért mennyei kárpótlásban részsülnek, mert „az álnok ember irtózatos az Úr szemében“ Zs 5,7.

Palamasz Szent Gergely

A szombat van az emberért

2009/11/27

Mind ahányszor elérkezik a böjt ideje, vele együtt megjelenik az azt érintő probléma – gasztronómia. Ebből a szemszögből manapság rendkívül könnyű böjtöt tartani. Rengeteg alternatívát találunk a boltok polcain, melyekkel helyettesíthetőek az állati fehérjét tartalmazó alapanyagok, ezért ezek segítségével pontosan betartható a böjt, és a test is megkapja a magáét.

Előszeretettel foglalkozunk ilyenkor azzal, hogy mit szabad és mit nem szabad enni, megfeledkezve a legfontosabbról, hogy a böjt, mindenekelőtt az az időszak, amikor meg kell tanuljunk nem vétkezni. A konyhamesterség pedig eszköz kell, hogy legyen számunkra és nem célkitűzés.

Azonban mindenek ellenére a kérdések újra, meg újra előkerülnek. Mint tegyünk akkor, amikor gyöngeségeink felülkerekednek? Mit tegyünk akkor, ha nincs lehetőség böjtös étel készítésére? Hogyan cselekszik helyesen ebben a vonatkozásban, egy várandós asszony? És, ha vannak kérdések, az azt jelenti, hogy valahol a válasznak is léteznie kell.

Egyik oldalról tudjuk, hogy a betegek és a várandós anyák számára nem létezik tökéletes böjt, a másik oldalról pedig ezeket az embereket minduntalan emészti a bűntudat, hogy ők valamit másképp csinálnak, amikor felmentéseket engednek meg a maguk számára az étkezés tekintetében. Hitbéli testvéreink szemében nem akarunk a szabályok áthágóinak látszani, és rohanunk a lelkiatyához, hogy adja áldását különleges étrendünkre (diétánkra), és akkor már nyugodt lelkiismerettel fogjuk enni azt, amit másnak nem szabad.

Természetesen helyes, ha ilyenkor tanácsért fordulunk a lelkiatyához, de azt is meg kell értenünk, hogy mi magunk tartozunk felelősséggel annak irányában, hogy az adott helyzetben hogyan cselekszünk.

Mindig nagyon könnyű áthárítani másra a felelősséget és azt mondani: „az atya áldását adta rá!” – megfeledkezve arról, hogy a böjt, tekintet nélkül arra, hogy mit eszünk, vagy mit nem, mindig megmarad böjtnek. Ha nem azért vagyunk keresztények, mert a szüleink is azok voltak, és így illik és ez a hagyomány, hanem azért, mert valóságosan Istennel együtt akarunk élni, meg kell, hogy értsük, hogy a kereszténység az egy folyamatos felelősség.

Életünk során nem jutunk el sohasem arra a pontra, amikor azt mondhatnánk: „Most némileg lazíthatok, ma este egy kicsit nem keresztény módra fogok viselkedni”. És nincs is ilyen helyzet, mégis, – valljuk be, nagyon sokszor  – mondjuk és tesszük is, de ez azonban már messzemenően nem kereszténység, hanem teljességgel a vele való szembenállás. Ezért hát a keresztény ember életében nincs arra idő, hogy hiábavalóságokra vesztegesse. Keresztény életünk teljességgel, kizárólag egy cél felé kell, hogy haladjon, ez pedig Krisztus.

Nos, mire is való akkor a böjt? Miért is sanyargatják magukat az emberek, megtartóztatva magukat egyes eledeltől, amikor lehet egyszerűen csak úgy, „jó embernek” lenni? Azonban a „jó ember” az nem egy hivatás, és mi nem arra lettünk elhívva, hogy jó keresztények legyünk, mert ez elképzelhetetlen annak tudatosítása nélkül, mivelhogy önmagunkból eredően rosszak vagyunk. A böjt az a saját, személyes korlátaink felismerésének időszaka – lelki és fizikai értelemben egyaránt. Nevezetesen, ebben az időszakban tudatosul bennünk az, hogy mennyire gyengék vagyunk, és hogy mennyire nem elég a saját emberi erőnk arra, hogy alapvetően legyőzzük „szeretett önmagunkat”. Azonban, ami nem lehetséges az ember számára, az lehetséges Isten számára, vagyis saját erőtlenségünk felismerése nem más, mint az üdvösség útján megtett első lépés.

A böjt az áldozat, a lelki áldozathozatal ideje. „Az áldozatok nem szereznek neked örömet, ha égőáldozatot hozok, nem fogadod el. Áldozatom a bűnbánó lélek, az alázatos és töredelmes szívet nem veted meg“. – Zs 50,18-19. Minden nap olvassuk a zsoltár ezen szavait, de vajon minden nap el is gondolkodunk ezen szavak jelentőségén? A Biblia – az nem az „ízletes és egészséges ételek receptkönyve“,  a Biblia – az az üdvösségünkről szóló könyv.

Nos, akkor mégis, hogyan foglaljanak állást a konkrét személyek a konkrét helyzetben? Különféle helyzetek léteznek, és mint ilyenek, ezek megoldása is sokféle módon történik. Nagyon egyszerű lenne, ha mindet egyetlen keretbe szorítanánk, és ennek fényében irányítanánk dolgainkat, azonban a kereszténység az nem egy keret, de élet.

Szemünk előtt kell, hogy tartsuk mindannyian személyes felelősségünket Isten előtt, ezért mi magunk kell, hogy megoldást találjunk. Annak tekintetében pedig, hogy döntésünkben ne tévedjünk, nem elég, ha csak az olajkenet előtt a templomban, homlokunkkal érintjük az Evangéliumot, de időnkint bele is olvasunk, hogy mi is van beleírva: „a szombat van az emberért, nem pedig az ember a szombatért” Mk 2,27.

A pravmir.ru nyomán feldolgozta -Sf-

Ma vezettetik be

2009/11/20

A karácsonyi böjt első ünnepe az Istenszülő bevezetése a templomba – nov. 21. Áhítattal éneklik meg a liturgikus szövegek ezt az eseményt. A karácsonyi versenyfutást megelőző időszakban érdemes megállni és elgondolkodni eme nap mondanivalója felett.

Mi is történik valójában?

Az, amire a ma embere aligha képes. Mennyien próbálkoznak azok közül, akiknek frigyüket nem követi gyermekáldás, hogy más családokhoz hasonlóan, utóduk legyen, mondván, hogy legyen, aki tovább viszi nevüket, jellemüket, sok esetben vállalkozásukat, megőrzi a családi vagyont.

Azonban ott sem mindig, ahol ez potencionálisan megvan, vagyis vannak gyerekek a családban, sikerül úgy, ahogyan azt a szülők elképzelik. Meg is van ennek a következménye. A rátarti szülő minden eszközt bevet annak érdekében, hogy gyermekében a saját életében meghiúsult elképzelések megvalósuljanak. Figyelmen kívül hagyják a lényeget, hogy bár az ő vérük, az ő testükből való, de mégis egy egyedi, megismételhetetlen személyiség. Mint ilyennek, az Isten az ő számára „testre szabott” feladatot képzelt el.

Vannak, akik fogadott gyermekükkel próbálják mindezt megtenni, és értetlenül állnak a helyzet előtt, amikor ez nem akar sikerülni.

Joakim és Anna szomorúan vették tudomásul, hogy a gyermektelenség lett osztályrészük, azonban hitükben győzedelmeskedtek. Tudták azt, amit ma sokan a keresztény emberek közül gyakran figyelmen kívül hagynak, hogy a gyermek Isten ajándéka. Ennek tudatában éveken át imádkoztak azért, hogy Isten vegye el – a kor szellemének megfelelően – szégyenüket. Alázatos elfogadással tették ezt majdnem életük végéig, amikor Isten bőséges és szent ajándékkal jutalmazta meg őket.  Öregségükben a gyermek Máriát adja nekik, Aki mindannyiunk anyjává lett.

Ahhoz, hogy ez így legyen, teljesíteni kellett Istennek tett ígéretüket, miszerint, ha gyermekük születik, Istennek ajánlják. A szentek szentélyében nevelkedett, a tiszta Szűz, felülmúlt minden szülői elvárást. Mert egyedi, egyszeri és megismételhetetlen mindaz, ami az Ő életében történt.

Ma vezeti hát be Joakim és Anna Isten ajándékát, a gyermek Máriát, ígéretükhöz híven, a templomba. Örvendeznek az angyalok, és Zakariás fogadja azt, a tiszta Szüzet.

Milyen boldogság övezhetné életünket, ha képesek lennék túltenni magunkat saját elképzeléseiken, melyekhez sokszor görcsösen, sőt betegesen ragaszkodunk, és mindig, mindenben Isten akaratát keresnénk, követnék. Biztosak lehetünk abban, hogy nem marad el Isten részéről a jutalom, mely nem más, mint ami Joakim és Anna osztályrésze is lett: öröm és boldogság Isten alkonyt nem ismerő Országában.

Istennek irgalmát…

2009/11/20

1974 – 2009

Ma virradóra – éjjel 22.40-kor -, ismét papot gyilkoltak.

Moszkvában a Szent Tamás apostol templomában meggyilkolták Danyiil Szyszoev orthodox lelkészt.

Danyiil atya széles körökben ismert pap volt, ezért ma a templomba a munkanap ellenére is özönlik a nép, hogy részt vegyen a folyamatosan tartott gyászszertartásokon.

Őszentsége Kirill, moszkvai patriarcha mély fájdalmát fejezte ki a tragédia kapcsán, valamint részvétét nyilvánította a családtagok felé.

“Nem tudom elhinni, hogy soha többé nem hallom már a telefonban Danyiil atya életörömmel teli hangját. Ő azok közül való volt, aki sohasem azzal törődött, hogy mit együnk, mit igyunk, vagy mibe öltözködjünk.

Bárhol, ahol csak megjelent, tanúságot tett forró hitétéről. Számára Krisztus igazsága volt a minden. Az, hogy éjszaka ment haza a templomból, hozzá tartozott az életéhez, életformájává vált, hiszen olyan sokan gyóntak nála, lelki beszélgetések végett sokan felkeresték. Nagy űr marad utána,…” – mondja egy személyes ismerőse.

Szerafim bátyuska jövendölései

2009/11/19

Szerafim bátyuska az erények és a szerzetesi küzdelmek létráján egyre magasabbra jutott, azonban elközelgett az óra, amely a világból való távozását jelentette. Egy évvel halála előtt, ekkor 72 éves volt, teljes kimerültséget érzett. Rettenetesen fájtak a lábai. Ez a fájdalom az állandó virrasztás, a sokáig, ezer napon és éjjelen át tartó sziklán való térdelések, és a rablók brutális támadásának következménye volt. A sebek a lábain állandóan nedvet árasztottak, az arca viszont mindig ragyogó és örömteli volt, mivel lelke részese volt annak az édességnek és dicsőségnek, melyet „Isten azoknak készített, akik szeretik Őt”. – 1Kor 2,9.

Továbbra is betegek sokaságát gyógyította, és segített rajtuk csodálatra méltó éleslátása következtében, azonban egyre gyakrabban beszélt a világból való távozásáról. Néhányat a hívek közül utolsó tanácsaival látott el, és azt mondta nekik:

„Többé már nem találkozunk”.

Egyes szerzeteseknek, de laikusoknak is, azt tanácsolta, hogy továbbra is fáradozzanak saját üdvösségükön és hozzátette, hogy sohasem látják már egymást. Amikor búcsúzott tőlük, arra kérte őket, hogy imádkozzanak érte.

Sokszor látták, amint saját koporsója mellett állva a halál utáni életről gondolkodott. Néha előfordult, hogy keservesen sírt. Egyes gyivejevói nővéreknek világosan elmondta: Erőm megfogyatkozott, mostantól egyedül fogtok élni, itt hagylak benneteket.

Voltak, akik áldását kérték ahhoz, hogy a következő Nagyböjt idején meglátogathassák őt Szárovban, de azt mondta nekik: Akkor már az én ajtóm zárva lesz, nem láthatjuk egymást.

A tiszteletreméltó bátyuska külseje is arról árulkodott, hogy földi élete hamarosan a végéhez ér. Lelke azonban sokkal erősebb volt, mint azelőtt. Elközelgő haláláról beszélt a közeli barátainak és küzdőtársainak is.

Elhunyt Őszentsége, PAVLE, szerb partiarcha

2009/11/15

Pavle

pavle2

Szentek között nyugosztald, Krisztus, a Te szolgádnak lelkét!