Szent Olimpiáda VIII.


A második „Tölgyfa-zsinat”, nem volt tekintettel a püspök pártján állók erős ellenállására, másodszor is elítélték. Ezen a Zsinaton személyesen nem vett részt Teofil, csak az ő küldöttei voltak jelen. A több vád közül, melyet Aranyszájú ellen hoztak fel, az egyik az volt, hogy a püspökök egyetemes döntése nélkül tért vissza a püspöki katedrára. A második Zsinat határozata értelmében, Jánost megfosztották püspöki rangjától, és száműzték. A világi hatalom viszont félt kihirdetni az ítéletet, ezért kérelmezték, hogy egy ideig a püspöki rezidencián tartsák fogva. A császári család nem rejtegette ellenszenvét a püspökkel szemben: nem jelent meg 403 Karácsonyán, az Istentiszteleten. A világi hatalom hallgatólagos ellenállása a patriarchával szemben 404. április 17-én, Nagyszombaton tört meg, amikor a hagyomány szerint, a hitjelöltek megkeresztelése történik, melyet a Konstantinápolyi patriarcha személyesen szokott végezni. A Szent Bölcsesség templomában (ma a Kék mecset néven ismert múzeum), körülbelül háromezer újonnan megtért gyűlt össze, várva a keresztelés pillanatát. Lám, hogyan írja ezt le az „Aranyszájú János püspök és Eudoxia császárné” című könyv szerzője:

„Az Istentisztelet a maga rendje szerint zajlott, már elmondták az ördögűzési imákat, a Műró és a víz is meg volt szentelve, a diakónusok és diakonisszák a maguk helyén álltak, cserélgették a keresztelkedők ruháit, akik sorra merültek alá a keresztelő medencében, amikor egyszer csak az ajtók felől szörnyű zajongás hallatszott. Felfegyverkezett katonákkal telt meg a templom. Elfogták a püspököt, akit tekintet nélkül az ő ellenállására, kíméletlenül vonszoltak ki a templomból. Majd két csoportra osztódtak, egyik a keresztelendőkhöz rohant, a másik pedig egyenesen az ambon felé, az oltárhoz. Betörve a férfiak keresztelő részlegébe, kardokkal ütlegelve zavartak ki mindenkit a medencéből, egyaránt rátámadva úgy a jelöltekre, mint a papokra. Ebben a zavargásban sokan megsérültek, és az egyik szemtanú elbeszélése nyomán az emberek újjászületésének vizét a keresztelendők saját vére festette bíbor színűre. A nők keresztelőmedencéjénél ennél sokkal fájdalmasabb volt a látvány. A kirémült, félig felöltözött nők, hatalmas sikoltozás közepette estek a földre, szerte a templomban. Az oltár felé rohanó katonák erőszakkal kinyitották annak ajtaját, és bemenve megszentségtelenítették azt, melyre az egyházi írók is, még félévszázaddal későbben is, nagy megbotránkozással emlékeznek vissza. Az elvadult katonák közül sokan pogányok voltak, akik szennyes kezeikkel az Eucharisztiát érintették, a Szent Vér pedig ruhájukra fröccsent. A püspök is, és az őt pártolók, nem kevésbé szenvedték el a megaláztatásokat. Magát a püspököt egy Kukuszkusz nevű mezővárosba internálták.

Az Egyház meggyalázása felett, lelke mélyéig megrendült Olimpiáda minden igyekezetével azon volt, hogy törődésével enyhítsen a püspök nehéz helyzetén. Nehéz elképzelni, hogy mit élt át akkor, amikor rádöbbent erőfeszítéseinek hiábavalóságára, mellyel az ártatlan öreg helyzetét szerette volna könnyebbé tenni, valamint azokét is, akiknek viselniük kellett ennek az igazságtalan üldöztetésnek, és megsemmisítésnek a következményeit. A személyes sikertelenségeket hősiesen elviselő Olimpiáda viszont sokat szenvedett amiatt, hogy nem tudott segíteni a hozzá közelálló bajba jutottakon. Számára semmi sem volt fájdalmasabb annál, mintsem, hogy látnia kellett tanítója eltiprását. Vezetőjét, egy olyan emberét, aki számára a földön mindenkinél előbb való volt. Olimpiáda odaadása lelki atyja iránt mérhetetlenül nagy volt, azonban a helyzeten sehogyan sem lehetett változtatni.

Olimpiáda búcsúzását lelki atyjától, amely a Szent Bölcsesség templomában történt, így írták le: „Magához hívatta Olimpiádát, Pentadiát, Ampruklát, Salvinát, – azokat, akik a többinél jobban tartottak vele, és ezt mondta nekik: Gyertek közelebb lányaim, és figyelmesen hallgassátok, amit mondani akarok. Ami engem személyesen illet, érzem, hogy mindennek vége: utam befejeződött. Lehetséges, hogy soha többé nem láttok engem. Egyetlen dolgot ajánlok figyelmetekbe: bárki, aki a közösség jóváhagyásával, csalás nélkül a helyemre kerül, az az én utódomnak számit, engedelmeskedjetek neki úgy, mintha az én magam lennék, mert az Egyház nem maradhat püspök nélkül. Ezáltal irgalmasságot nyertek, és imáitokban emlékezzetek meg rólam”. A diakonisszák, hallgatva János szavait, lábaihoz borultak, és könnyekkel áztatták. Ekkor odahívott egyet papok közül, akik vigyáztak rá, és azt mondta: „Vidd el innét őket, hogy fájdalmuk fel ne izgassa a népet”.

Aranyszájú János elhagyta a szent Bölcsesség templomát. Palládiusz püspök, mint ezen események szemtanúja, azt mondja: „Az egyház Angyala vele együtt távozott”. Azon az éjszakán, amikor János püspök elhagyta Konstantinápolyt, a szent Bölcsesség lángba borult. A lángok más épületekre is kiterjedtek, és a tűz a Szenátus épületeit, a hozzá tartozó templomokkal és gyönyörű bazilikákkal együtt, sem kímélte meg. A főváros a maga történetének egyik legsötétebb korszakába merült.

Explore posts in the same categories: Szentek élete

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: