szeptember 2009 havi archívum

Örvendezz, érintetlen Mennyasszony!

2009/09/30

Bohorod. Pokrov2

Ezen a napon – október elsején – mindig nagyobb figyelemmel fordulunk az Istenszülőhöz, ami nem jelenti azt, hogy máskor nem. Sok csodás esemény fűződik ehhez a naphoz, amikor mint szerető édesanyához folyamodunk oltalomért, közbenjárásért, segítségért.

A dicsérő himnusz szavával fejezzük ki hálánkat ezen a napon, ami ilyenkor minden templomban elhangzik:

Örvendezz, mert Általad felcsillant az öröm,
Örvendezz, mert Általad kialszik az átok.
Örvendezz, visszahívása az elbukott Ádámnak,
Örvendezz, váltsága Éva könnyeinek.
Örvendezz, emberi értelemnek elérhetetlen magasság,
Örvendezz, angyali szemnek beláthatatlan mélység.
Örvendezz, királyi trónja a Királynak,
Örvendezz, hordozója Annak, Aki a mindeneket tartja.
Örvendezz, napkeltét megjelenítő Csillag,
Örvendezz, méhe Isteni Magzatnak.
Örvendezz, teremtett világot újító,
Örvendezz, Benned lesz Gyermek az Alkotó.
Örvendezz, érintetlen Mennyasszony!

Reklámok

Amikor kijövünk a templomból

2009/09/30

zarkijHallom, amikor sokan mondják: amikor a templomban vagyunk élvezettel hallgatjuk az ott elhangzottakat, összeszedettek is vagyunk. De amikor onnan kijövünk, mintha kicseréltek volna minket, kihunyt belőlünk a lelkesedés tüze.
Mit lehetne tenni, hogy ne így legyen?

Először azt fürkésszük ki, hogy mitől van ez.
Mi okoz bennünk ekkora változást?
A hiábavaló időtöltés és a hitvány emberek társasága az oka. Miután a templom csöndjét elhagytuk, nem kellene a közösségünkhöz méltatlan ügyekbe belevetnünk magunkat, hanem azonnal haza kellene mennünk, kézbe venni a Bibliát, a feleséget is meg a gyermekeket is a már mondottak elmélkedésére hívni, és csak azután hagyjuk magunkat lefoglalni az élet ügyes-bajos dolgaival.
Amikor bezzeg kijössz a fürdőből, akkor nem döntesz úgy, hogy rögvest a piac ügyeibe veted magad, nehogy az ott nyert felüdülést bepiszkítsd a kereskedés foglalatosságaival! Amikor a templomból kijössz, százszor inkább kellene így tenned! Pillanatnyilag azonban épp az ellenkezőjét tesszük.
A hallottak tanulsága soha nem fog igazán leszűrődni bennünk, ha közben kívülről folyton heves hatások érnek, és mindent elmosva magukkal sodornak. Ennek elkerülése végett, amikor kimész a templomból, semmit se tarts fontosabbnak a mondottak átelmélkedésénél.
Hát nem a legnagyobb oktalanság volna, hogy a hétből öt-hat napot szánunk az életfenntartáshoz szükséges ügyeink intézésére, a szellemiekre és lelkiekre azonban nem hogy egy napot, de még a napnak egy részét sem vagyunk képesek rászánni?
Nem látjátok, hogy gyermekeitek a feladott leckét egész nap tanulják?
Mi is ezt tegyük!
Egyébként semmi hasznunk sem lesz belőle, hogy bekukkantottunk a templomba, ha mindennap lyukas hordóba töltjük a vizet, és a hallottak megjegyzésével semmit sem törődünk,…

-Aranyszájú Szent János: Homília Mt 1,22-höz. – részlet. –

Mi történik akkor, ha hittel közeledünk Krisztushoz?

2009/09/29

„Ki érintett meg?“ – kérdezte Jézus. Mindenki tagadta…. Jézus megismételte:“Valaki megérintett, mert éreztem, erő áradt ki belőlem.“
(Lk 8, 45-47).

Ki ne ismerné a történetet, amikor a tizenkét éve vérfolyásban szenvedő asszony hite által nyerte el a gyógyulást. Tudjuk, hogy amije csak volt, orvosokra költötte, de a világi tudomány képtelen volt rajta segíteni. A tény, hogy minden vagyonát orvosokra költötte arról tanúskodik : mindennél nagyobb volt benne a vágy a gyógyulásra.

Boldog az az ember, aki sokakat megszégyenítő hittel tud Istenhez közeledni. Aki le tudja küzdeni akár félelmét, szégyenkezését vagy kétkedő hitetlenségét, az részesedik Isten gyógyító irgalmában.

Nem volt ez másképp a vérfolyásos asszony esetében sem. Felmérte helyzetét és rájött, hogy ez a lehetőség nem biztos, hogy még egyszer megadatik számára. Vette hát a bátorságot, holott tudta, hogy a korabeli társadalmi viszonyok, szokások kereteit átlépni készül, azonban a gyógyulás utáni vágy minden akadály legyőzésében Krisztushoz közel segítette őt.

Fel tudjuk-e mérni Istentől kapott lehetőségeink egyszeriségét, a soha vissza nem térő alkalmat? Isten sokszor ad számunkra olyan lehetőséget, melyet ha észre veszünk, végleges megoldást nyújt az adott problémára, betegségre. Vajon mi az oka , hogy mégsem vagyunk képesek sokszor felismerni azt.

A választ mindig magunkból kiindulva kell keresnünk. Viszont az ember mindig hajlamos arra, hogy másban keresse a problémát. Ilyenkor képesek vagyunk kegyetlen sebekkel illetni embertársainkat. Gyávaságunk, hitetlenségünk kegyetlen tüzes nyilait szórni szét környezetünkben.

Ezzel viszont nemcsak a saját problémákat nem oldjuk meg, de másoknak is hosszas gyógyulást követelő mély sebet okozunk. Megfeledkezve arról, hogy elsődleges célunk a saját gyógyulásunk lett volna. És ilyenkor hiába lesz közel hozzánk a Megoldás, nem vagyunk képesek észrevenni.

A vérfolyásos asszony hite gyógyító erejűnek bizonyult. Ez a hit hozta meg számára a megoldást a sok-sok szenvedésre: a teljes gyógyulást. Hitte, hogy annyi is elég, ha csak titokban a ruhája szélét érinti, akkor is segíteni tud rajta Az, Aki mindent megtehet.

Sokszor halad el mellettünk Krisztus. Minden alkalommal megadva számunkra a lehetőséget, hogy gyógyulást nyerjünk. Legyen erőnk, bátorságunk legyőzni minden – sokszor csak vélt – akadályt, hogy gyógyultan haladhassunk az örökkévalóság felé.

Szent Olimpiáda IX.

2009/09/28

Ezekre az eseményekre azonban nem így tekintettek Aranyszájú ellenségei: a hatalmas tűzvész okát emberi kéz beavatkozásában látták, pontosabban azokét, akik támogatták és egyformán gondolkodtak a száműzött főpappal. Ez jó ok volt arra, hogy őket begyűjtsék, börtönbe vessék, kínozzák. Sokan haltak bele közülük a szörnyű kínzásba, azonban a tűz valódi okait semmiképp sem tudták feltárni. Mivel a kínzások során a magukat hősiesen tartó férfiakból nem tudtak beismerő vallomást kicsikarni, úgy döntött a hatalom, hogy a nőket vetik alá kínzásoknak, annak reményében, hogy ők hamar beismerik a rossz szándékú cselekedetet. Elsőnek, mint a száműzött főpaphoz legközelebb állót, Olimpiádát fogták el.

Szozomen ezt írja: „Amikor ennek okán a bíróság elé vezették, és a prefektus kérdésére, hogy miért gyújtotta fel a templomot, azt felelte: „Életemnek nem ez a célja, sőt, vagyonom hatalmas részét használtam fel Isten templomainak felújítására”. Sokszor vezették bíróság elé: megszégyenítették, megalázták, ruháit szaggatták. Semmibe vették a szemmel látható ártatlanságát, valamint a tényt, hogy lehetetlen bebizonyítani azt, ami a valóságban nem is létezett, figyelmen kívül hagyták az alátámasztott okokat és igaz válaszainak megalapozottságát, a vádak alól nem mentették fel. Az alapos kihallgatások után, jelentős pénzbírságot és száműzetést szabtak ki rá. Nem lett világos, hogy valójában mivel vádolták meg: a tűzvészben való részvétellel, vagy az origenista eretnekséggel, vagy valami más koholt vádat találtak-e ki számára. Csak annyit lehet tudni, hogy vádlói, amennyiben nem tudták bizonyítani az ellene felhozott vádakat, igyekeztek mikor ezt, mikor azt felhozni ellene. Szozomen, a történész azt mondja, hogy a császári udvarban Olimpiádának sok hathatós védelmezője volt, ami miatt némileg enyhébben bántak vele, de bizonyára, ezek az enyhítések csak annyiban mutatkoztak meg, hogy például nem vetették őt alá halálos kínzásoknak. A császárok rokona, egyike a gazdag asszonyoknak, tiszta lelkiismeretű, mégis gyalázatnak, keserveknek volt kitéve, gyalázva és védelem nélkül a gonoszság és pletykák áradatában. Egyesek nyilvános árveréseken árulták vagyonát, mások befeketítették, megint mások a bíróság elé hurcolták. Személyes szolgái, akikhez anyai szeretettel viszonyult, az ellenségeitől ösztönözve ellene fordultak, azok az emberek, akik haszonélvezői voltak vagyonának, ellenségesen viselkedtek vele szemben. Gyermekkorától ismerte azokat, akik irigykedtek rá szent élete miatt. Rokonok, ismerősök az ellenség által koholt pletykákkal és rágalmakkal illeték. Ő azonban nem veszítette el lélekjelenlétét. Férfiasan viselt minden kellemetlenséget, amit a sátánnak és nem az embereknek tulajdonított. Senkitől sem tagadta meg alázatos, mindent megbocsájtó szeretetét. Az emberek gonoszsága nem keserítette el, nem zavarta meg tiszta lelkének békéjét. Valóságos angyali szelídséggel, háboríthatatlan türelemmel viselte el mindazt, ami körülötte, ellene zajlott. „Senki sem emlékszik olyan esetre, hogy ez a krisztushordozó valaha is neheztelt volna valakire –írja Palládiusz.- egész fájdalmas élete töredelmes szívűségben és sűrű könnyhullatásban telt. Hamarabb lehetett volna zápor idején víz nélküli forrást találni, mintsem az ő bágyadt, mindig Krisztusra tekintő szemeit könnyek nélkül látni”. Elhagyva Konstantinápolyt, Olimpiáda egy időre Kizikébe költözött.

A Konstantinápolyi katedrára az aggkorban lévő Arszakij, Nektáriosz patriarcha testvére került, aki alig egy év múlva, 405 novemberében meghalt. Őt az Aranyszájú Jánossal szemben ellenségesen viszonyuló Attik követte.

Figyelmen kívül hagyva Eudoxia halálát, aki ugyan abban az évben meghalt, a száműzött főpap és az őt követői ellen nem szűntek meg az üldöztetések. Három keleti katedrán is –Konstantinápoly, Alexandria, Antióchia – Aranyszájú ellenségei ültek: Attik, Teofil és Porfiriusz. Gyakorlatilag a hatalomvágytól elvakult Teofil lett a Keleti Egyház feje. A császár parancsára, mindenkit megfigyeltek, aki vonakodott a Teofillal való közösségtől. Nehéz elképzelni azt a gyötrelmet, melyet abban az időben az Egyháznak el kellett szenvednie.

Ég és föld között

2009/09/27

Már többször esett szó arról a monostorról, amely Ukrajna nyugati részén, a Dnyeszter folyó partján van. A tavaszi rövidke zarándoklatom során pont ide szerettem volna elmenni, mert pont akkor volt ott a templomünnep. Sajnos nem sikerült, bár a közelben jártam, de egyszer csak olyan körülmények között találtam magamat, hogy nem juthattam el a monostorba.

Sok minden arra utalt a mostani körutamon is, hogy most sem lesz lehetőségem eljutni erre a helyre. Hirtelen viszont az aznapi vendéglátóm felajánlotta, hogy mivel még odébb van az este, menjünk, látogassuk meg a testvéreket. Ennek a látogatásnak majd az lett a vége, hogy ott maradtam még további három napig a monostorban.

Mivel két nap múlva az Istenszülő Születésének ünnepe volt, örültem is, hogy nem útközben, vagy valahol más helyen kell eltöltenem az ünnepet, de épp ebben a monostorban, melyről el lehet mondani, hogy az ég és a föld között van. A hatalmas szikla oldalában van az egész monostor, melynek udvara kissé kinyúlik a nagy víz felé. Ha a cellákhoz vezető keskeny folyosókról nézzük a vizet, olyan, mintha valósággal a földtől elrugaszkodva a vizek felett lebegne az egész.

Nagy megtiszteltetésben volt részem, mert a monostor elöljárója nem csupán meghívott a közös szolgálatra, de egyben fel is ajánlotta épp az ünnep előestéjén, hogy vezessem a virrasztó Istentiszteletet. Miután a testvérek alkotta énekkarral megtaláltuk az összhangot, hatalmas imádságos ünneplésre került sor a szikla-templomban.

Feledhetetlen volt ez a három nap, mert bár többször jártam már ezen a helyen, de szolgálni csak most volt alkalmam. A messziről jött zarándokok, a barlang-templom meghitt hangulata, a csöndes ének, mely szállt a vizek felett, olyan kellemes megható élményt nyújtott, és gondolom, nem csupán számomra, hogy az ember lelke szinte szárnyalt.

Harmadnap aztán körülvettek a testvérek, énekszóval, kedves beszéddel nehezítették indulásomat. Bizony jó pár órába került, míg aztán valóban el tudtam indulni, hogy viszonylag még elég korán elérjem a pocsajevi szent hegyet.

Mindent összevetve, feledhetetlen élményt nyújtott az ott eltöltött három nap, amikor is kipróbálhattam, hogy milyen is volt és milyen még ma is, amikor a szerzetesek annak idején, és most, a monostor megújulása után, a sziklába vájt cellákban laknak. Talán minden szónál többet mond néhány fotó, noha az istentiszteleti részről nem készül egy sem, bár gondolom, alázatból, nem tiltakozott volna az elöljáró, de semmiképp sem akartam tapintatlan lenni.

Isten áldja és oltalmazza a Halica-i szikla-monostort és annak lakóit.

Szent Olimpiáda VIII.

2009/09/27

A második „Tölgyfa-zsinat”, nem volt tekintettel a püspök pártján állók erős ellenállására, másodszor is elítélték. Ezen a Zsinaton személyesen nem vett részt Teofil, csak az ő küldöttei voltak jelen. A több vád közül, melyet Aranyszájú ellen hoztak fel, az egyik az volt, hogy a püspökök egyetemes döntése nélkül tért vissza a püspöki katedrára. A második Zsinat határozata értelmében, Jánost megfosztották püspöki rangjától, és száműzték. A világi hatalom viszont félt kihirdetni az ítéletet, ezért kérelmezték, hogy egy ideig a püspöki rezidencián tartsák fogva. A császári család nem rejtegette ellenszenvét a püspökkel szemben: nem jelent meg 403 Karácsonyán, az Istentiszteleten. A világi hatalom hallgatólagos ellenállása a patriarchával szemben 404. április 17-én, Nagyszombaton tört meg, amikor a hagyomány szerint, a hitjelöltek megkeresztelése történik, melyet a Konstantinápolyi patriarcha személyesen szokott végezni. A Szent Bölcsesség templomában (ma a Kék mecset néven ismert múzeum), körülbelül háromezer újonnan megtért gyűlt össze, várva a keresztelés pillanatát. Lám, hogyan írja ezt le az „Aranyszájú János püspök és Eudoxia császárné” című könyv szerzője:

„Az Istentisztelet a maga rendje szerint zajlott, már elmondták az ördögűzési imákat, a Műró és a víz is meg volt szentelve, a diakónusok és diakonisszák a maguk helyén álltak, cserélgették a keresztelkedők ruháit, akik sorra merültek alá a keresztelő medencében, amikor egyszer csak az ajtók felől szörnyű zajongás hallatszott. Felfegyverkezett katonákkal telt meg a templom. Elfogták a püspököt, akit tekintet nélkül az ő ellenállására, kíméletlenül vonszoltak ki a templomból. Majd két csoportra osztódtak, egyik a keresztelendőkhöz rohant, a másik pedig egyenesen az ambon felé, az oltárhoz. Betörve a férfiak keresztelő részlegébe, kardokkal ütlegelve zavartak ki mindenkit a medencéből, egyaránt rátámadva úgy a jelöltekre, mint a papokra. Ebben a zavargásban sokan megsérültek, és az egyik szemtanú elbeszélése nyomán az emberek újjászületésének vizét a keresztelendők saját vére festette bíbor színűre. A nők keresztelőmedencéjénél ennél sokkal fájdalmasabb volt a látvány. A kirémült, félig felöltözött nők, hatalmas sikoltozás közepette estek a földre, szerte a templomban. Az oltár felé rohanó katonák erőszakkal kinyitották annak ajtaját, és bemenve megszentségtelenítették azt, melyre az egyházi írók is, még félévszázaddal későbben is, nagy megbotránkozással emlékeznek vissza. Az elvadult katonák közül sokan pogányok voltak, akik szennyes kezeikkel az Eucharisztiát érintették, a Szent Vér pedig ruhájukra fröccsent. A püspök is, és az őt pártolók, nem kevésbé szenvedték el a megaláztatásokat. Magát a püspököt egy Kukuszkusz nevű mezővárosba internálták.

Az Egyház meggyalázása felett, lelke mélyéig megrendült Olimpiáda minden igyekezetével azon volt, hogy törődésével enyhítsen a püspök nehéz helyzetén. Nehéz elképzelni, hogy mit élt át akkor, amikor rádöbbent erőfeszítéseinek hiábavalóságára, mellyel az ártatlan öreg helyzetét szerette volna könnyebbé tenni, valamint azokét is, akiknek viselniük kellett ennek az igazságtalan üldöztetésnek, és megsemmisítésnek a következményeit. A személyes sikertelenségeket hősiesen elviselő Olimpiáda viszont sokat szenvedett amiatt, hogy nem tudott segíteni a hozzá közelálló bajba jutottakon. Számára semmi sem volt fájdalmasabb annál, mintsem, hogy látnia kellett tanítója eltiprását. Vezetőjét, egy olyan emberét, aki számára a földön mindenkinél előbb való volt. Olimpiáda odaadása lelki atyja iránt mérhetetlenül nagy volt, azonban a helyzeten sehogyan sem lehetett változtatni.

Olimpiáda búcsúzását lelki atyjától, amely a Szent Bölcsesség templomában történt, így írták le: „Magához hívatta Olimpiádát, Pentadiát, Ampruklát, Salvinát, – azokat, akik a többinél jobban tartottak vele, és ezt mondta nekik: Gyertek közelebb lányaim, és figyelmesen hallgassátok, amit mondani akarok. Ami engem személyesen illet, érzem, hogy mindennek vége: utam befejeződött. Lehetséges, hogy soha többé nem láttok engem. Egyetlen dolgot ajánlok figyelmetekbe: bárki, aki a közösség jóváhagyásával, csalás nélkül a helyemre kerül, az az én utódomnak számit, engedelmeskedjetek neki úgy, mintha az én magam lennék, mert az Egyház nem maradhat püspök nélkül. Ezáltal irgalmasságot nyertek, és imáitokban emlékezzetek meg rólam”. A diakonisszák, hallgatva János szavait, lábaihoz borultak, és könnyekkel áztatták. Ekkor odahívott egyet papok közül, akik vigyáztak rá, és azt mondta: „Vidd el innét őket, hogy fájdalmuk fel ne izgassa a népet”.

Aranyszájú János elhagyta a szent Bölcsesség templomát. Palládiusz püspök, mint ezen események szemtanúja, azt mondja: „Az egyház Angyala vele együtt távozott”. Azon az éjszakán, amikor János püspök elhagyta Konstantinápolyt, a szent Bölcsesség lángba borult. A lángok más épületekre is kiterjedtek, és a tűz a Szenátus épületeit, a hozzá tartozó templomokkal és gyönyörű bazilikákkal együtt, sem kímélte meg. A főváros a maga történetének egyik legsötétebb korszakába merült.

A gőgös ember lelke a félelem rabja

2009/09/26

Hogyan és miről ismerjük fel a magunkban rejlő gőgöt, amely a félelem rabszolgájává tesz bennünket?

Ahhoz, hogy ezt megértsd és felismerd, figyelemesen gondolkodj el azon, amikor a téged körülvevő emberek bármiben is, nem a te elképzelésedet követik, vagyis akaratod ellenében cselekszenek. Ha ezek miatt elmédben nem jámbor gondolatok támadnak a mások által elkövetett hibák kiigazítása miatt, hanem düh, akkor tudd, hogy mélységesen gőgös vagy.

Ha tetteid során a kisebb sikertelenségek elszomorítanak és lelked bánatosan elnehezül, egyben a dolgainkban résztvevő Isten Gondviselésével szemben is, és ez téged nem vigasztal, tudd, hogy mélységesen gőgös vagy.

Ha lángolsz személyes dolgaid ügyében, de hidegen hagy mások szükséglete, akkor tudd, hogy mélységesen gőgös vagy.

Hogyha a mások szerencsétlensége, mégha az ellenségeidről is van szó, számodra öröm, valamint felebarátaid váratlan szerencséje elszomorít, akkor tudd, hogy mélységesen gőgös vagy.

Ha hiányosságaid legapróbb jelei is elszomorítanak, de az érdemen kívüli dicséret kellemes számodra és magával ragad, akkor tudd, hogy mélységesen gőgös vagy.

forrás: Иаков, архиепископ Нижегородский

ford.: -Sf-