Mit nevezünk ünnepnek?


Sokszor olyan dolgokról mondjuk, hogy ünnep, melyről szégyen még beszélni is, nemhogy hatalmas zajongással ünnepnek nevezni. Sok alkalommal nevezzük ünnepnek vagy népünnepnek a részegeskedést, a tobzódás meg az ocsmányság különféle fajtáit, melyek a pogány összejövetelek természetes velejárói, de soha nem a keresztény ember ünnepének sajátosságai.

Így tehát következésképp Isten Egyházának pont azt kell ünnepnek hívnia, ami az előbbinek éppen fordítottja. Micsoda nagy üdvösséges ünnep a lélek számára például a böjt! Mert csak akkor van valódi ünnep a lélekben, ha megvan annak üdvössége. A béke és az egyetértés, és amely ünnepről száműztük e világnak vásárát.

Az igazi ünnepen nem lábatlankodik a lárma, a zsivaj, nem futkosnak a szakácsok, hanem helyettük mély nyugalom, csendesség, szeretet, öröm, béke, nyájasság és számtalan lelki jó uralkodik.

Ez tehát a lélek igazi ünnepe. Sajnos ma már nagyon megfeledkeztek maguk a keresztények is az ilyesfajta ünnepről. Ma már minden a szemnek, gyomornak és a testnek szól. A lélek táplálása messze elmarad, aminek következménye a méregdrága „ünnepek” utáni hiányérzet.

De hogyan is tudná megmondani az, hogy mi is az, ami hiányzik, aki magába engedte a világ összes zaját, befogadta a felhajtás mindeféle formájának lelket romboló folyamatát? Sem a drága ruha, sem pedig a magasztos, mindennel megrakott asztal nem tudja pótolni azt, ami miatt az ember lelke az ürességtől sorvadozik.

Hány és hány esetben tapasztaljuk, hogy maguk a keresztény emberek, amikor ünnepre készülnek, mennyi haszontalan dolog után futkosnak. Mert ezek nélkül – sajnos – már számukra is elképzelhetetlen az ünnep, mert nem a lényegre, de azon kívül minden más, sokszor szégyenteljes dologra koncentrálnak.

Ünnepnek nevezzük a rohangálást, a csalódottságot, a veszekedést, kiábrádultságot hozó napokat. Azokat a pillanatokat, amikor az úgynevezett ünnep miatt egymást felfaljuk, mert rendkívül idegesek vagyunk. A ma embere már sokkal jobban tud önpusztító hiú ünnepet rendezni, mintsem az igazi tartalmas lélekben gazdag, és ezáltal az egész lényét betöltő, Isten békéjétől nyugalmat sugárzó, szeretben túláradó ünnepet tartani.

Az igazi ünnephez a keresztény ember számára hozzátartozik a templom is. Na nem olyan formában, hogy „ez nálunk már szokássá vált”, mert akkor csak forma, de minden tartalom nélkül. Mert mint azt maga Aranyszájú szent János mondja egyik homíliájában: „Nem ok nélkül jöttünk….vagyis nem azért, hogy egyikünk beszéljen, másikunk pedig megtapsolja a szónokot, aztán meg szétoszoljunk… hanem azért, hogy én valami olyat mondjak, ami hasznos és előmozditja üdvösségteket, ti pedig gyarapodjatok szavaimból és nagy lelki nyereséggel távozhassatok innét. A templom valóban a lélek orvoslásának műhelye, s az idejötteknek nem szabad mindaddig hazatérniök, amíg megfelő orvosságot nem kaptak és nem helyezték sebeikre”.

Ha keresztény mivoltunk földi zarándoklata alatt elfáradtunk, lelkünk kopár, szívünk hideg, nyerjünk Krisztustól, a mi legfőbb Orvosunktól gyógyírt minden bajunkra. Tanuljunk meg igazi, keresztény emberhez méltó, minden felesleges hordaléktól mentes ünnepet ülni, mert akkor lelkünk is megtelik kegyelemmel, minek folytán ismét örülni tudunk minden Istentől kapott pillanatnak és egymásnak, embertársainknak egyaránt.

Reklámok
Explore posts in the same categories: Írások

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: