A betegek Szentsége – Olajkenet


soborovanije_ion2A hagyományos ortodox gyakorlatban a Kenet szentsége közösségi szentség. Ez azt jelenti, hogy a hívők közül ahányan csak tudnak, összegyűlnek, hogy részt vegyenek az imában. Magához a szertartáshoz hét pap szükséges, az apostoli levelekből és az evangéliumokból pedig hét alkalommal olvasnak fel. Hét ima hangzik el, és hét ízben történik megkenés a szertartásra külön megszentelt olajjal. Bár nem mindig lehet a szentséget ilyen módon kiszolgáltatni, a szokásos gyakorlat még mindig az, hogy annyi pap és hívő gyűlik egybe, amennyi csak lehetséges. A Szent Kenet szentségének kifejezett célja a gyógyítás és a bűnbocsánat. Mivel a testi gyógyulás nem mindig Isten akarata, ezért Krisztusnak az imája, hogy legyen meg Isten akarata, a szentség alapgondolatához tartozik. Ezen túlmenően, a szentség célja világosan az, hogy a beteg test megkenése által az ember szenvedése megszentelődjék, és eggyé váljon Krisztus szenvedéseivel. Ily módon a test sebei megszentelődnek, és a beteg erőt kap ahhoz, hogy szenvedései ne a lélek halálára legyenek, hanem örök üdvösségre az Isten Országában eljövendő feltámadásban és életben. A halál elkerülhetetlenül eljön az ember számára. Mindenkinek meg kell halnia, még azoknak is, akik a gyógyulás által ideiglenesen haladékot kaptak, hogy több időt tölthessenek a földön. Így a beteg gyógyulása önmagában nem cél, csupán eszköz, amit Isten irgalma és kegyelme jeléül ad, hogy további lehetőséget biztosítson az embernek arra, hogy Érte és embertársaiért éljen ezen a világon. Az Egyháznak “a lélek és a test elválásának” órájára is vannak különleges imái, amikor az ember már minden kétséget kizáróan földi életének utolsó pillanatait éli. Egyértelmű tehát, hogy a Szent Kenet szentsége – mind testi mind szellemi értelemben – a betegek számára szolgál, és nem a halál órájára van fenntartva. A Kenet szentsége nem a “haldoklók szentsége”, ahogyan ezt gyakran gondolják; maga a szertartás semmilyen módon sem sugallja azt, hogy csak végső esetben kellene kiszolgáltatni. A Szent Kenet a beteg ember lelki, testi és szellemi gyógyulásának szentsége, bármilyen legyen is a betegség természete és komolysága.

Explore posts in the same categories: Írások

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: