Egyházmegyénk ünnepel


Bohorod_Klokocov_nawebAz elmúlt vasárnap egyházközségünk területén alkalmunk volt hódolatunkat tenni az Istenszülő csodatevő Zemplén-klokocsovi ikonjának másolata előtt. Ezen a héten pedig állandó helyére kerül elhelyezésére.

A Nižná Rybnica-i Nagyboldogasszony templomban már évekkel korábban is rendszeresen minden esztendőben összegyűltünk, hogy egész éjjeli virrasztással, imádságos lelkülettel ünnepeljük meg az Istenanya elszenderülését. Itt kerül végleges elhelyezésre a csodatevő ikon másolata, ahol továbbra is, és remélhetőleg ezen oknál fogva, még többen jönnek el a rendszeres éves ünneplésre, valamint az év során is gyakrabban térnek majd be az arra járók.

Holnap, augusztus 29-én, a késő délutáni órákban érkezik az ikon a falu határába, ahol az oda elzarándokolt hívek, papok, püspökök fogadják, és körmenetben viszik be a templomba, és helyezik el.  A csodatevő ikonnal egy időben érkezik Szent Katalin Nagyvértanú ereklyéje is, mely úgyszintén ebben a templomban kerül elhelyezésre.

Ezt követi a virrasztó istentisztelet, majd egész éjjel szertartások lesznek, melyek között az Olajkenet szentségét is ki fogják szolgáltatni. Hajnalban az elő szent liturgiára kerül sor, amit könyörgő kánon követ az Istenszülőhöz. Az ünnepélyes liturgiára, melyet több püspök, egyházmegyénk papjai, és vendégpapok együtt szolgálnak, 9.00 órakor kerül sor.

Szeretettel várunk mindenkit erre a közös lelki ünnepre.

Explore posts in the same categories: Az egyház hazai hírei

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: