Az Istenszülő Kazanyi ikonjának története


Bohor_KazanskáMa Moszkvában ismét teljes szépségében a Vörös-téren ott áll az Istenszülő Kazanyi ikonjának temploma, melyet a múlt század 3O-as éveiben romboltak le.

1552-ben alapították Kazanyban az Örömhírvétel templomát, ahová egy éven belül megérkezett Gurij, az első püspök. Rövid négy év elteltével a kazanyi kremlt hatalmas tűzvész érte el, melyben a elpusztult a kreml fele, és a hozzá tartozó város egy része is. A mohamedánok azt mondták, hogy az Orosz Isten irgalmatlan az emberekkel szemben, és az irántuk való haragját tűzzel fejezte ki.

A korabeli krónikaíró feljegyezte, hogy a Krisztus-hitet ettől fogva becsmérelték, káromolták. Azonban Isten abban az időben kinyilvánította az Ő irgalmasságát. Egy kilencéves kislánynak megjelent az Istenszülő, és meghagyta neki, hogy a leégett házuk hamujában keresse meg az Istenszülő ikonját. Senki sem akart hinni a kislánynak, azonban július 8-án (21), a sok eredménytelen keresés után maga a lány anyja fogott hozzá a keresni az ikont, és mindenki csodálatára a megjelölt helyen megtalálta a Menny Királynőjének ikonját, mely egy nagyon régi férfi ruha ujjába volt tekerve. Az Istenszülő arca az ikonon fényes és világos volt, mint akit épp csak most készítettek.

Az ikont ünnepélyesen vitték a Nyikol-templomba, melynek akkori papja a későbbi Jermogen pátriárka volt, akit a lengyelek gyilkoltak meg az orthodox hithez való hűségéért, és akit később a szentek közé soroltak. A jövendőbeli püspök maga írta le azokat a csodákat, melyek a Kazanyi ikon által történtek. Rettegett Iván cár az ikon megtalálásának helyén negyven férőhelyes női monostort építtetett.

Matrena a kislány, valamint édesanyja voltak az elsők, akiket felnyírtak ebben a monostorban. 1594-ben rakták le az alapját a hatalmas kazanyi templom-együttesnek. A monostorban templomi kellékeket készítettek, a csodatevő ikont pedig a cár ajándékaival díszítették – arannyal, drágakővel, gyöngyökkel. Katalin cárnő új „öltözetet” ajándékozott az ikonnak, mely öltözet fő része a brilliáns-korona volt, melyet a cárnő saját fejéről vett le, hogy azt a Mennyei Királynőnek ajándékozza. A további évek során rengeteg csodás segítséget tulajdonítottak az Istenszülő Kazanyi ikonjának.

A hit terjedése a népek megtérése az orthodox hitre sok-sok csodás gyógyulás, ezekért mind a Kazanyi Istenanya közbenjárásáért adtak hálát a Mindenhatónak.

Éjjel, 19O4 június 29-én, néhány szentségtörő rabló betört a templomba, mert fölöttébb csábította őket a gazdagon díszített ikon. Amikor később elfogták őket, se a drága díszítés, sem pedig maga az ikon már nem volt náluk. A rablók vezére azt vallotta, hogy a drága díszborítást szétfűrészelték, eladták, magát az ikont pedig bedobták a kályhába, hogy meggyőződjenek csodás mivoltáról. Hosszú éveken át szemmel tartották a rablókat, ellentmondásos vallomásukat ellenőrizték, de semmire sem jutottak.

Történt, hogy 196O-ban Nyugaton egyszer csak feltűnt a Kazanyi ikon a drága díszítéssel együtt. Az ikon akkor már a 2O. század mestereinek művészetéről árulkodott, azonban a díszes borítás ugyanaz – az eredetinek bizonyult, amely 19O4-ben volt az ikonon. Az ikon időről-időre a bosztoni orthodox templomban volt látható, amikor azt a könyörgő ájtatosság idejére odavitték.

Sok amerikai orthodox hívő szerette volna megvásárolni az ikont, de sohasem tudtak annyi pénzt összegyűjteni. Majd 197O-ben katolikusok vették meg az ikont, miután sok éven át a portugál Fatimában őrizték, majd 1982-ben a Vatikánba került. Sok hívő mind a mai napig abban bizakodik, hogy amennyiben épségben megmaradt az eredeti díszítés, akkor nagy valószínűséggel az ikon is eredeti.

Nehéz kiválogatni, hogy az ikon tulajdonosa miben mond igazat, és miben hazudik,.. hogy valóban el volt-e égetve az eredeti, vagy sem….az az ikon, mely előtt évszázadokon át sok orthodox hívő nyert vígaszt, sok ember rakta le baját, bánatát előtte, és elmondható, hogy milliárdok járultak elé, hogy az Istenanya oltalmát kérjék forrón, buzgón fohászkodva egész Oroszországban…

Explore posts in the same categories: Az Istenszülő

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: