Római Szent Zsuzsánna vértanúnő


Romai_zsuzsanna_vtGavinius pap lánya volt, valamint Szent Caius (+296) római pápa unokahúga. Szigorú keresztényi erkölcsi nevelésben részesült és már kora ifjúságától fogva Istennek szentelte magát. Családja rokonságban volt Diocletianus császárral, aki miután értesült a lány jóságáról és szépségéről, feleségül akarta adni Maximánhoz, az ő társuralkodójához. Elküldte hát egyik rokonát, Klaudiust Gaviniushoz, majd magát Maximiánt is. Mindketten, miután hosszasan elbeszélgettek a pap családjával, maguk is, és Gavinius egész családja, megkeresztelkedtek. Amikor a császár erről tudomást szerzett, száműzte mindannyiikat. Nem messze Rómától elégették őket, hamvaikat pedig a tengerbe szórták. Zsuzsannát a császár udvarába vitték. A császárné felügyelete alá helyezték azzal a paranccsal, hogy engedelmességre bírja Zsuzsannát. A császárné azonban titokban maga is keresztény volt, ezért támogatta Zsuzsannának azt az elhatározását, hogy az Úrért megőrzi tisztaságát. Elmondta a császárnak, hogy a szűz nem hajlandó házasságra lépni egy pogánnyal. Diocletianus megengedte társuralkodójának, hogy a szent szüzet megbecstelenítse, ettől azonban Angyal mentette meg őt. Ezek után arra kényszerítették, hogy áldozatot mutasson be a pogány isteneknek. „Én saját magamat mutatom be áldozatul az én Istenemnek” –mondta Zsuzsanna. Ekkor pedig lefejezték. A császárné titokban eltemette a szent testét. A szobát, melyben lefejezték Zsuzsannát, a pápa templommá szentelte. Csakhamar szent Zsuzsanna apja is vértanúságot szenvedett, csakúgy, mint 296-ban Róma püspöke is, Caius.

Eméke augusztus 11.

Explore posts in the same categories: Szentek élete

3 hozzászólás - “Római Szent Zsuzsánna vértanúnő”


  1. Szerintem nagyon jó hogy van ilyen oldal ahol meglehet nézni a saját védőszentemet kösz aki csinálta!


  2. Köszönöm az ismertetést! Védőszentem , nagyon szeretem!
    Rómában tér is van elnevezve Róla. Ott van a temploma is.
    Sok jót tett a szegényekkel!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: