Miért legyek orthodox?


AVAGY, HOGYAN VISZONYULNAK A PROTESTÁNSOK GÖRÖGORSZÁGBAN AZ ORTHODOX EGYHÁZHOZ

Görögországot sem kímélte meg a protestantizmus sokféle formájának hódítása. Hasonlóképp, mint Oroszországban is a kilencvenes évektől kezdve, mára nem kevés azon oroszok száma, akik a különféle protestáns prédikátorok hatására „megtértek”. Az orthodox hagyománytól elszakadva, ezek az emberek a protestantizmusnak egy sajátos formáját hozták létre, amely a nyugaton keletkezett hagyományos protestantizmustól lényegesen különbözik. Ezeknek a csoportulásoknak a fő mondanivalója az orthodoxiához való negatív hozzáállás hangsúlyozása. A német, svéd vagy amerikai protestánsoktól eltérően, az orthodox környezetben élő orosz protestánsoknak akaratlanul is, de válaszolniuk kell a kérdésre: miért nem vagyok tajga az Orthodox Egyáznak?

De elmondhatjuk, hogy hasonló jelenséggel találjuk magunkat szemben más, orthodox hagyománnyal rendelkező országokban is, mint például Görögországban. Annál is érdekesebb ismereteket szerezni arról, hogy hogyan élnek ott a görög-protestánsok. Hogyan és milyen válaszokat adnak saját maguk számára, mellyel igazolni igyekeznek saját választásukat, esetleg megtalálhatják-e az utat az orthodox Egyházba. A következő cikk erre igyekszik rávilágítani. Maga a szerző is egykor egy ilyen, Görögországban élő, protestáns csoport alapítója és pásztora volt, majd megismerve az Orthodoxiát, egyesült vele.

Egy görög orthodox számára a cikk címét alkotó kérdés értelmetlennek tűnik, de annál komolyabb kérdés egy olyan görög számára, aki nem vallja az Orthodoxiát. Én, mint egy korábbi görög protestáns csoport alapitója, ma az Orthodox Egyház tagja, nagyon hasznosnak tartom a közelmúltban történtek miatt is, hogy saját magam tapasztalatainak szemszögéből válaszoljak erre a kérdésre. És a görög-protestáns csoportosulás – az Orthodox Egyház ellensége szemszögéből is.

Tegyük hát fel a kérdést: Hogyan látja egy görög-protestáns az Orthodoxiát? Mit lehet tenni azért, hogy méltóképp értékelje? Azonban kategorikusan kijelentem, hogy ez a megjegyzés, csakis a görög-protestánsokat illeti, nem pedig a protestánsok egészét.

A görög protestáns pásztorok nem mulasztanak el egyetlen alkalmat sem, hogy a Görög Orthodox Egyházat negatív fényben tűntessék fel. Természetesen, a nyugati szellem szempontjából nézve, sok minden van a Görög Orthodox Egyházban, ami számukra felháborító. Ezért érdemes megnézni azokat a dolgokat az Orthodox Egyház gyakorlatában, melyek miatt a protestánsok háborognak.

Amikor a görög-protestánsok az orthodoxokkal való beszélgetésükben érvelni kezdenek, akkor – a többihez hasonlóan, idézeteket hozva a Bibliából – az esetek többségében úgy tekintenek beszélgető partnerükre, mint egy tudatlan emberre, aki nem ismeri Krisztus hitét, tehát hitetlen. Az mindenki előtt ismeretes, hogy egy középszerű görög orthodox kevesebb időt fordít az Egyházra, mint a kedvenc futballcsapatára, vagy bármi másra. Azonban az ilyen emberre a protestánsok nem úgy tekintenek, mint aki nem ismeri eléggé az Orthodoxiát, hanem, mint annak képviselőjére! Ezért van meg bennük a farizeusi magatartás, amikor az Orthodox Egyházat szemlélik: „Az átkozott népség, amely mit sem ért a törvényből!”- Jn 7,49.

A görög-protestánsok választásuk helyességét messzemenőkig igazolva látják, amikor az orthodox papság körében az esetenként előforduló botrányokkal példálóznak. Gyakorlatilag a papok számukra – ellenség, az ellenség napszámosa, ragadozó farkas, kizsákmányoló,…

A legtaszítóbb jelenség számukra a fanatizmus és a botránykeltés, amit szerintük a papok képviselnek, és megjelenítenek.

A keresztényi szeretet hiányával vádolják az orthodoxokat, mert a maguk kis, néhány fős közösségében, ahol pl. az egyéb érdeklődési körök is egyeznek, sokkal könnyebb szeretetteljes közösséget fenntartani, mintsem ott, ahol az egyes egyházközségek tagjainak a száma több ezer főt tesz ki.

II.

A görög-protestánsok az orthodox szertartásokat a Bibliával összeegyeztethetetlennek tartják. Rendkívül zavarja őket az ikon-tisztelet, a zsoltárok éneklése, ahogyan a templomok kinéznek, a Szent Titkok, az egyházi személyek öltözete, az istentiszteleti rend, a szent Kánonok és sok minden más. Keményen megtanították őket arra, hogy ezek a dolgok nem tartoznak az „igazi keresztény, lelki” egyház gyakorlatához. És ők ezeket semmiért sem képesek elfogadni úgy, mint valóságos keresztény tanítást, valamint mindvégig kitartanak amellett, hogy ezek csak „emberi hagyományok”. Ezen kívül idegesíti őket az a „gondnélküliség”, amely az orthodox életet és hitvallást illeti – úgy a papság, mint a világi hívek körében.

Mindezekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a helyi protestánsok, akik a Nyugat szellemiségén nevelkednek, csak a külsőségekre összpontosítanak. Figyelmen kívül hagyják a mélyben rejlő okokat, melyek az általuk szemlélt és észrevett külsőségeket szülik. Emiatt megmaradnak a felszínen, ami miatt egyértelmű, hogy a lényeg felett elsiklanak. Az egészet általánosítják, és az összetevő erőt megvetik. Hajlamosak megfeledkezni a keresztény hit néhány komoly sajátosságáról, és sohasem vették a fáradságot, hogy feltegyék maguknak a kérdést: azok az esetek, melyeket eléjük tárnak, mint kész tényt, mennyire megalapozottak?

Végeredményben ők nem is akarják megfigyelni a dolgokat orthodox szemszögből. Viszont csakis ekképp lehet felfogni az Orthodoxia nagyságát és szépségét. Ha nem veszed a fáradságot, hogy kövesd és ismerd az gondolatmenetét, akkor sohasem leszel képes megérteni az ő viselkedését, megtudni azt, hogy rejtőzik az ő hite mögött. Ez oknál fogva, azelőtt, hogy válaszolnánk a kérdésre: miért legyek orthodox? – rámutattam arra, hogy mi az, ami taszítóan hat azo görögök számára, akik a Nyugat szellemiség hatása alatt vannak.

Feltártam azokat az okokat, melyek miatt korábban nem szerettem az Orthodoxiát, és most szeretném röviden felvázolni, hogy mi vezetett engem ahhoz, hogy megszeressem, feloszlassam a saját butaságom következtében alapított eretnek közösséget, és hogy az Orthodox Egyház keblén Isten ismeretére jussak.

Mindenek előtt, annak érdekében, hogy rávilágítsak arra, hogy mi az, ami komoly és elégségesen motivált arra, hogy orthodox keresztény legyek, szükséges megérteni a hit alapjainak jelentőségét.

A protestánsokat arra tanítják, hogy a keresztény hit alapját kizárólag a Biblia képezi. Semmit, ami nem található meg a Bibliában, nem szabad számításba venni. A protestánsok úgy hiszik, hogy a Biblia 66 könyvből áll össze. Soha senki nem magyarázta el nekik, hogy a protestantizmus miért zárja ki a Bibliából azt a többi 10 könyvet, amelyeket viszont az Orthodoxia elismer.

Amikor az ilyen ember arról értesül, hogy a Bibliában van még további 10 könyv. Valamint arról, hogy a Biblia nem egyetlen forrása a keresztény hitnek, hanem ezzel szemben, a keresztény hit forrásaként a kétezer éves, az Egyház megszakítás nélküli, folyamatos tapasztalata is a Szentlélekben hozzá tartozik. Amit mi Szent Hagyománynak nevezünk – , hogy az Újszövetség a 4. században lett összeállítva, – nem beszélve arról, hogy az Orthodox Egyház által lett összeállítva – az ilyen ember egyértelmű, hogy összezavarodik.

Érzi, hogy valami nem úgy van, mint amit a protestantizmus, mint adott igazságot tárt elé. Ezért az ő hite alapjaiban hullik szét. Ekkor nyilvánvalóvá lesz előtte, hogy teljességében elzárkózni az Orthodox Egyháztól, akitől a Bibliát kapta, és csakis és kizárólagosan a Bibliát fogadni el, lehetetlen. Valamint ha az ilyen ember logikus és őszintén az igazságra törekszik, veszi a fáradságot, hogy mindezeket orthodox szempontból vizsgálja meg. Ekképp világossá válik előtte, hogy miért az élő Isten egyháza, és nem a Biblia, az igazság oszlopa és biztos alapja – 1 Tim 3,15.

Ezért az Orthodox Egyház az az Egyház, melynek megvan hite alapjainak folytonossága és jövendője – eltérően a protestánsoktól. Ez az Egyház, melyet a szentek életének Lelke igazol, valamint történelmileg is igazolja magát a kezdetektől fogva napjainkig.

Mindezt megértve, a protestánsok már nem teszik fel többé a kérdést: hol ír a Biblia erről, vagy arról? Azért, mert attól a pillanattól kezdve megértik, hogy annak érdekében, hogy Isten tiszteletének helyes módját elfogadjuk, függetlenül attól, hogy az benne van-e a Bibliában, vagy nincs, a legfontosabb az, hogy jóvá hagyta-e azt az Egyház a Szentlélekben.

III. A történelem tanúságtétele

Az ember, ha erre az útra lép, a történelmi Egyház személyes keresésébe kezd. Azon kívül, hogy sok elmélet létezik arról, hogy hogyan éltek, hittek a korai keresztények, létezik még sok történelmi feljegyezés, ókeresztény kéziratok és régészeti leletek. Ezek mind arról tanúskodnak, hogy a keresztények a kezdetektől fogva orthodox hagyományok szerint tisztelték az Istent, és nem protestáns módon. A kezdetektől fogva létezett – közösség, papság, ikonok, öltözetek, szentek és azok ereklyéinek tisztelete, olajkenet, bérmálás, emlék-szolgálatok, keresztség, böjt, ünnepek és sok minden más.

Mindezek, apró kis változtatásokkal az istentiszteleti szabályokban, az Egyház alapításától léteznek. Amikor ezekkel a történelmi leírásokkal egy protestáns találkozik, arra a következtetésre jut, hogy mindaz, amit neki ez ideig tanítottak, az első keresztények Egyházának hamis és öncélú leírása.  Majd végül megérti, hogy mindaz, amit gyűlölt az Orthodoxiában, mint olyat, ami összeegyeztethetetlen a Szentírással, maga az Úr által lett felvezetve!

A történelem nyomon követése a kereső embert az orthodox hitvalláshoz vezeti el, és nem pedig a ügyeskedők által megirt protestáns történelemhez, amely a XVI. századra tehető.

IV. Az apostoli folytonosság

Nagyon komoly tény az is, hogy önmagában semmit sem nevezhetünk csak úgy keresztényinek. Ugyanis, ha az Orthodox Egyházon kívül esik, akkor az apostoli hagyomány szempontjából kell azt megvizsgálni. Bárki, aki az emberek közül tanulmányozni szeretné az ókeresztény iratokat, az a Szentírás egye verseinek elemzésével kezdi. Ha viszont nem rendelkezik kellő ismeretekkel, akkor az ó magyarázata hiteltelen. Csak a pontos megfigyelő érti meg, hogy az Egyház az Isten által meghatározott egységes rend szerint létezik, és éppen ez garantálja az Egyház egyediségét, egységét és életét a Szentlélekben.

Az a protestáns, aki figyelmesen tanulmányozza az Egyház hagyományát, az annak a megértésére jut el, hogy Krisztus Egyházában az elejétől, senki sem létezett, cselekedett önkényesen, senki sem bírt teljes hatalommal. Továbbá, hogy a kezdetektől fogva létezik a hatalom hierarchiája, amely Magánál az Istennél kezdődik, majd folytatódik minden város püspökén át, és végül minden egyes keresztény emberben fejeződik be. Ekkor ocsúdhat fel a protestáns ember és ráébred, hogy a püspöki tekintély nem emberi kéz alkotta dolog, hanem a keresztény hitet megalapozó dogma. Ezek után már kételkedni kezd a protestáns vezetők hitelességében. Esetleg a saját magáéban is, ha az illető éppen valamely protestáns csoportosulás pásztora. Mert itt felmerül a kérdés: kitől kapták ezek a hatalmat arra, hogy mások lelki vezetői legyenek?

Attól is nagyon el fog csodálkozni, amikor rájön, hogy az Egyház sohasem volt hitehagyó, vagy szakadár – mint ahogyan azt neki protestáns körökben tanították. Mert az Egyház az egész idő alatt, folytonosan haladt a felvirágzás útján, a Krisztussal a Szentlélekben való folytonos, megszakítás nélküli, kölcsönös cselekvésnek köszönhetően. Amikor pedig rátalál azokra az okokra és eszközökre, amelyek a pápasággal való szakításhoz vezettek, elismeri, hogy ez az apostolság csak az Orthodox Egyházban létezik.  Ezek után számára az Orthodoxiához vezető út egyirányúvá válik.

Ebben a pillanatban, a fent említett információk, az ilyen komolysággal kereső ember számára, mindent pontban hiteles választ adnak, melyekben ő eddig az Orthodox Egyházat szokta vádolni. Ekkor érti csak meg a „gondtalan” élet okait, amely az orthodox papság és a hívek közösségében jelen van. Felismeri, hogy az egységben – amely azt jelenti, hogy nincs olyan a közösségben, aki abszolút hatalommal bírna, teljesen természetes, ha a püspökök között a jelentéktelenebb kérdésekben véleménykülönbség van. Azt is megérti, hogy a hit eme szabadsággal eltelt atmoszférája, tökéletesen hozzájárul a jellemtelen ál keresztény emberek tömegeinek létezéséhez. De mindemellett azt is nagyon jól megérti, hogy Isten népe ugyanaz marad egész idő alatt, valamint, hogy Krisztus aratásának területén mindig is volt, van és lesz gyom is.

Ekkor már világossá válik előtte, hogy miben és hogyan kell hinnie. Megérti, hogy mások viselkedésének kritizálása helyett, sokkal üdvösebb, ha saját maga életére és további lépéseire összpontosít, világosan megértve, hogy sohasem volt, és most sem olyan, amilyennek Isten előtt lennie kellene. És hogy nem kell toporogni mindaddig, amíg mások megteszik az első lépést, de önmagának kell arra törekednie a testvéri közösség kialakítására és megvalósítani a keresztény testvériség vágyott életét.

V. Élet a Szentlélekben

Függetlenül attól, hogy az illető protestáns, vagy sem, az Orthodox Egyházban olyasmire talál, amire sehol máshol. Itt találja meg a dogmatikai összhangot. Amikor pedig az emberben végérvényesen megszilárdul az Orthodox hit, és orthodox szellemben kezd élni, akkor ő fokozatosan a mi Urunk és Üdvözítőnk Jézus Krisztus hasonlatosságára formálódik át (átváltozik). Ennél fogva pedig az életre is, és felebarátjaira is egy tökéletesen új minőségben tekint – úgy, ahogyan ezzel sehol máshol nem találkozik.

Meg tudja ítélni önmagát, és összehasonlítani – nem a világ gonosztevőivel és átkozottaival, nehogy arról győzze meg magát, hogy ő sokkal „tisztább” és „kiválasztott edény”, de összehasonlítja magát a legszentebb és tökéletes Úr Jézus Krisztussal. Minden ilyen összehasonlítás az alázatosság és az önmaga jelentéktelenségének érzetét hinti el az ember lelkében. Az ilyen ember végül is megérti, hol kell meghúzni a határt a keresztény életben. Vagyis, hogy a keresztény élet nem a felebarát magas szintű elitélése, de az emberiség létezésének közös harca egy magasabb cél érdekében. Így már a hívő ember a vétkező felebarátját látva, nem fogja őt kritizálni, de mélységesen elkeseredik, – tudván, hogy ő maga is osztozik annak lényegében – és ez a tudat fájdalommal tölti el őt. Azt is tudomásul veszi, hogy nem csupán annak az embernek a bűne, de az ú személyes bűne is táplálja a világ gonoszságának tüzét. Ettől a pillanattól fogva pedig az ítélkezés helyett imádkozni fog. Mostantól úgy fog mások botlásaira tekinteni, mint a sajátjára és elszánt harcba kezd felebarátja üdvössége érdekében.

Valahányszor, ha bűnbe esik, nem fog kétségeskedni, de reménnyel eltelten fordul majd Isten szeretetéhez és irgalmához – Annak irgalmához, Aki nem az igazak üdvözülése érdekében lett megfeszítve, de a bűnösökért ezért újra felkel, tovább folytatva harcát, megújult erővel.

Személyes közösségre törekszik majd felebarátjával, az ő személyiségével, és nem fog arra törekedni, hogy az őt körülvevő emberek az ő viselkedési modelljéhez, erkölcsi rendjéhez és életviteléhez igazodjanak. Ezért megingathatatlanul, imádságban fordul az ártatlan szentekhez, mint amilyen pl. az Istenszülő, vagy olyan szentekhez, akik a múltban – megtérésükig – gyilkosok és gonosztevők voltak. Örömére szolgál majd az Orthodox Egyházban alkalmazott imádság spontán menete. És ahelyett, hogy megsértődne, örömmel tölti el az Isten jelenlétében történő, az emberek hitének szabad és személyes, előítéletektől mentes kifejezése.

Ezért ő az egyház kertjében, előnyben részesítve a lelki rét közepét, mindig kikerüli a sarat, magába szívva annak frissítő nektárját, erejéhez mérten az ismereteket csöpögtetve, mellyel kitüntette őt az Úr. Értékelni fogja az a lelki erőt, amely képessé tesz virágot termeszteni a kertben, amely alá van vetve a gonoszok és rosszakarók szüntelen támadásának.

És így fokozatosan, az Orthodox Egyházon belül megvilágosodva, megvalósul az ő Istennel való találkozása, – Olyannal, Amilyen Ő valójában – és Vele együtt túllép az idők határain, osztozva Isten életén.

Mindenki, aki ha csak röviden is, de jól megismerte az orthodox hit nagyságát és mélységét, az az üdvösség útjára lépett, és ha csak egy rövid távot is tett meg a szentek társaságában, az megérezte a maga kicsinységét, megízlelte az élet vizét, és már többé nem néz vissza.

Forrás: Pravoslavie.ru

Explore posts in the same categories: Lelkiség

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: